BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Bezuhant a Richter, felkészül a Mol

Lehullott az osztalék a gyógyszerrészvényről. A Richter némi bénultság után 3 százalékos eséssel startolt kedden, a Mol viszont emelkedik utolsó osztalékos napján. A BUX erősödéssel kezdett a tőzsdenyitás után.

A főbb európai indexek kedden emelkedtek a tőzsdenyitás előtti elektronikus kereskedésben, miközben a befektetők a kontinensről érkező friss gazdasági adatokra vártak. A piacok nyitása után ugyanis új inflációs adatok jelennek meg az euróövezetből és Svájcból, valamint munkanélküliségi adatok Spanyolországból, Olaszországból és az euróövezetből. A Richterrel nehezen indult a kereskedés.

richter_LUS_8611
Osztalék nélkül kereskednek a Richter részvényeivel / Fotó: Kallus György

Támogatólag hathat a részvényárfolyamokra a Wall Street hétfői enyhe erősödése is, amely az ázsiai részvénypiacoknak is lendületet adott. Némileg megnyugodtak tehát a piacok az Egyesült Államok és Kína között a közelmúltban kiéleződött kereskedelmi konfliktus közepette.

Csütörtökön Friedrich Merz német kancellár vizitel Donald Trump amerikai elnöknél a Fehér Házban. Valószínűleg az ukrajnai háború befejezésére irányuló erőfeszítések, a NATO válasza a növekvő külső fenyegetésekre, valamint a Washington és az EU közötti vámvita kerül majd a megbeszélések középpontjába. 

Az Európai Központi Bank kulcsfontosságú kamatdöntése is csütörtökön esedékes. Az elemzők 25 bázispontos csökkentést várnak.

A DAX 0,33 százalékkal, a brit FTSE 100 0,23 százalékkal, a francia CAC 40 ugyanakkor 0,37 százalékkal, az Euro Stoxx 50 pedig 0,28 százalékkal került feljebb a nyitás előtt.

A devizapiacon az euró 0,17 százalékkal gyengült a dollárral szemben, ám még mindig 1,14221 dollárnál jár a keresztárfolyam.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

Idehaza kedden kereskednek először a Richter részvényeivel a 2024-es üzleti év eredménye után járó osztalék nélkül. Percekig nem is kötöttek rá ügyleteket 9 óra után, majd a gyógyszerrészvény 3 százalékos gyengüléssel, 10 200 forinton kezdte a napot.

A Mol részvényeire ez a sors szerdán vár, ergó ma lehet utoljára megvenni az olajpapírokat a 275 forintos osztalékkal. A kurzus 0,7 százalékkal, 3120 forintra nőtt.

Az OTP 0,2 százalékkal, 27 130 forintra, míg a Magyar Telekom 0,1 százalékkal, 1758 forintra drágult.

A BUX 96 397 ponton startolt el, mintegy 0,2 százalékkal meghaladva hétfői záróértékét.

Hazai devizánk nagyjából ott folytatja, ahol hétfőn abbahagyta. Az euró 403,3 forint körül jár a bankközi devizapiacon.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.