BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az Adidas a vámok miatt kesereg, miközben profitja a másfélszeresére duzzadt

A német sportszergyártókra rájár a rúd: a Puma és az Adidas az amerikai vámhatásoktól szenved. Az Adidas zsebéből Trump 200 millió dollárt húz ki a második félévben, és a számla még nem végleges, mivel a vámalku több olyan országgal is hátravan, amelyeknél – termelése révén – a német cég masszívan érdekelt.

Hiába zárt erős negyedévet az Adidas, a részvényárfolyama délelőtt így is 7,5 százalékot zuhant a frankfurti tőzsdén, miután a sportszergyártó 200 millió euróra becsülte a második félévben az amerikai vámok miatt keletkező veszteséget. A német vállalat emiatt az éves várakozásain sem javított – pedig a számok alapján megtehetné – mondván, még mindig nem látja kristálytisztán a Donald Trump-féle vámpolitika hatásait a globális termelésére.

Adidas Gulden
Björn Guldén, az Adidas svéd vezérigazgatója egyelőre nem lát tisztán a vámdzsungelben, tippelni viszont tud / Fotó: AFP

Az Adidas versenytársaihoz hasonlóan a Távol-Keleten gyártatja termékeinek döntő hányadát, és Washington az ottani országok nem mindegyikével kötött április óta új kereskedelmi egyezményt. A kivételek közé tartozik

  • Vietnám
  • és Indonézia,

előbbinél 20 százalékos, utóbbinál 19 százalékos vámkulcsot tolt le partnerei torkán Donald Trump csapata. Ez érzékenyen érinti az Adidast is, mivel tavaly termékeinek 27 százalékát Vietnámban, 19 százalékát pedig Indonéziában gyártatta. Kínával végleges kereskedelmi megállapodás még nem született, csak a dobálózás folyik a számokkal, vegyes fenyegetésekkel körítve.

Még mindig nem tudjuk, hogy mekkorák lesznek az Egyesült Államokba irányuló exportunkat sújtó végleges vámok

– hangsúlyozta Björn Guldén vezérigazgató, aki arra is felhívta a figyelmet, hogy a vámhatásokkal felvert amerikai infláció a kereslet visszaesésével járhat, ami szintén lényeges és jelenleg ugyanúgy ismeretlen kockázati tényező.

Az Adidas próbál alkalmazkodni az új helyzethez

Az LSEG által összeállított adatok szerint az árfolyam-ingadozásokkal kiigazított nettó árbevétel 2,2 százalékkal, 5,95 milliárd euróra nőtt a negyedévben, ami alacsonyabb az elemzők által előrevetített 6,2 milliárd eurónál. 

Pedig az Adidas – a Pumához hasonlóan – megpróbált villámgyorsan alkalmazkodni az új helyzethez, és az április elején, „a felszabadulás napján” ismertetett Trump-féle egekbe emelt vámtarifákhoz azzal, hogy felgyorsította Amerikába irányuló exportját, kihasználva az elnök által a vámtárgyalásokhoz biztosított 90 napos moratóriumot.

Ennek megfelelően ottani készletei 16 százalékkal, 5,26 milliárd eurósra nőttek június végére – derül ki a cég szerda reggel publikált gyorsjelentéséből. Elemzők ugyanakkor figyelmeztetnek arra, hogy a Samba és Gazelle cipőkollekció sikerére alapozó nagyon erős bevételnövekedés után az Adidas veszíthet a lendületéből. 

Kilőtt a profit a költségcsökkentésekkel

Az Adidasnak az erősebb euróval és a gyengébb dollárral is meg kell még küzdenie, ami a júniussal zárult negyedévben mintegy 300 millió euróval csökkentette a bevételét.

Consumption And Finance In Poland
Az Adidas forgalma csökkent, nyeresége viszont másfélszeresére ugrott a második negyedévben / Fotó: NurPhoto via AFP

Az viszont feltétlen pozitív fejlemény, hogy az Adidas üzemi nyeresége 58 százalékos emelkedés után elérte az 546 millió eurót, meghaladva az elemzők 520 millió eurós várakozásait. Bruttó árrése minden nehézség ellenére 0,9 százalékponttal, 51,7 százalékra javult. 

Ebben az alacsonyabb gyártási és logisztikai költségek mellett a készletkisöpréssel automatikusan járó árkedvezmények kivezetése is szerepet játszott. 

A Reuters Robert Krankowskit, a UBS elemzőjét idézi, aki szerint a cégnek megnyugtató üzenetet kell küldenie a piacnak a második félévi kilátásokkal és a 2026 eleji megrendelésállománnyal kapcsolatban, hogy a befektetők a negyedéves gyengébb bevételadatot egyszeri kisiklásnak tekinthessék.

Szorít a cipő: árat emel a Nike, s vele tarthatnak a többiek is

A távol-keleti országokban olcsón termeltető sportszergyártók számára Trump bevezetett vámjai mélyütésként foghatók fel. A Nike a többletköltségeinek továbbhárításáról döntött, s elemzők szerint példáját hamarosan követi az Adidas és a Puma is, bár eltérő mértékben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.