A nyáron is a technológiai részvényeknek állhat a zászló, az elemzők és a befektetési szolgáltatók ajánlásai között is szép számmal szerepelnek a szektor meghatározó képviselői.
A JPMorgan elemzőinek nyári „bevásárlólistáján” a mesterséges intelligencia (MI) terén élen járó technológiai nagyágyúk szerepelnek túlsúlyban.
A legnagyobb amerikai bank a szektor négy meghatározó szereplőjét ajánlja a befektetők figyelmébe júliusi elemzőifókusz-listáján:
lehet a nyári befutó a részvénypiacon.
A négy vállalat közül jelenleg a Vistra kecsegtet a legnagyobb, 18 százalékos felértékelődési potenciállal a JPMorgan 224 dolláros célára alapján. A Digital Realty 11 százalékkal ralizhat, és 10 százalékkal lehet alulértékelt az Amazon is. A Microsoft idén már 18 százalékot menetelő kurzusa viszont mostanra kissé előreszaladhatott a cég fundamentumaihoz képest, a nagybank szerint ezzel együtt is venni kell a technológiai cég papírjai.
Dan Ives, a Wedbush részvényelemzője szintén két MI-éllovasban látja a legnagyobb fantáziát. A sztárelemző egyik tippje az általa csak az „MI-forradalom alapjának” nevezett Nvidia.
A csipgyártó mellett leginkább az szól, hogy a felhőszolgáltatóknak egyre több MI-képes mikrocsipre lesz szükségük szolgáltatásuk kiépítéséhez.
Márpedig az Nvidia az első, és sok esetben az egyetlen beszállító, akitől ezek a vállalatok vásárolnak. A Santa Clara-i központú vállalat így az MI-hardverek és az adatközpontokhoz szükséges szoftverek első számú beszállítójaként tudta magát pozicionálni.
A szélesebb elemzői közösség is kedvezően látja az amerikai tőzsde egyik jelenlegi nagyágyújának kilátásait, az LSEG adatbázisában szereplő konszenzusos célár alapján 11 százalékos ralira van kilátás.
Ives másik nyári favoritja a Microsoft, amely éppen az Nvidiával szemben veszítette el a világ legértékesebb cége címet, ám elképzelhető, hogy csak ideiglenesen. Az ikonikus szoftverfejlesztő részvényeinek értékét ugyanis „konzervatív megközelítéssel is” 600 dollárra taksálja a Wedbush elemzője, ez pedig bő 20 százalékos árfolyam-emelkedést feltételez a jelenlegi szintről.
Ives optimista prognózisa szerint mindkét tech óriás tőzsdei értéke még a nyár vége előtt átlépheti a négyezer milliárd dollárt.
A technológiai részvényekkel kapcsolatos optimizmust támasztják alá a hét második felében rajtoló második negyedéves tengerentúli gyorsjelentési szezonra vonatkozó eredményvárakozások is.
Az S&P 500 indexet alkotó, félezer legnagyobb amerikai tőzsdei cég bevételei átlagosan 3,7 százalékkal, nyereségük pedig 5,8 százalékkal nőhetett április és június között az LSEG Lipper adatszolgáltató összesítése szerint.
A tengerentúli vállalatok növekedésének egyik fő motorja pedig a technológiai szektor lehetett, ahol a bevételek 13 százalékos ugrása mellett a profitok 18 százalékkal lőhettek ki az utóbbi három hónapban, éves alapon.
Mivel a nyári időszak a tőzsdéken is viszonylag csendesebb, az erős vállalati eredményeknek piacmozgató szerep juthat a következő hetek során.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.