Fontos változás a nyugdíjaknál: ezért érkezik máskor, és erre számíthatnak az idősek év elején
A kincstár minden hónap 12. napján utalja a nyugdíjakat – illetve ha ez hétvégére esik, akkor hamarabb is érkezhet az összeg –, de decemberben ez mindig másként alakul. Ahogy azt már megszokhatták a nyugdíjasok, az év utolsó hónapjában jóval előbb érkezik a nyugdíj, mint az év során – számol be az Origo.

Ekkor érkezik a decemberi nyugdíj
A Magyar Államkincstár oldalán közzétett lista szerint azt tudni, hogy
az év utolsó nyugdíjait idén december 2-án, kedden utalják az időseknek, ők már aznap kézhez vehetik az 1,6 százalékkal megemelt illetményt.
Akinek postai úton érkezik a nyugdíj, azok még az elmúlt év végén kaptak egy úgynevezett nyugdíjkifizetési naptárat, azt kell figyelembe venni, onnan tudhatják, mikor kell várni a postás érkezését – írja az Origo, amely arról is beszámol, hogy milyen pluszbevételre számíthatnak még az idősek a jövő év elején, és mikor érkeznek ezek.


