BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Javított hatékonyságán a Masterplast, de még veszteséges a működés

Bővülő EBITDA és mérséklődő árbevétel mellett az adózott eredménysoron 2,4 millió eurós veszteségről számolt be a hőszigetelőanyag-gyártó vállalat. A Masterplast erőteljes piaci élénkülésre számít.

A Masterplast  32,4 millió eurós konszolidált árbevételt ért el az idei második negyedévben, az első félév összesített árbevétele pedig 65,8 millió euró volt, amely csupán 2 százalékkal marad el az előző évi bázistól. Az építőipari alapanyagokat gyártó társaság EBITDA eredménye a második negyedévben 1,2 millió eurót, míg féléves szinten 2,1 millió eurót tett ki, amely 6 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest – derül ki a társaság csütörtök reggel közzétett időközi jelentéséből.

Masterplast, építőipar, eredmény
Fotó: Masterplast

A működési hatékonyság javulását a korábban végrehajtott szervezeti átalakítások, valamint a gyártás optimalizálása alapozta meg, amelynek köszönhetően a személyi jellegű ráfordítások számottevően csökkentek. 

Az adózott eredmény ugyanakkor továbbra is negatív, jelentős mértékben a kedvezőtlen árfolyamhatások miatt is.

A társaság ezen a soron 2,4 millió eurós veszteségről számolt be, ami 39 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál.

A vállalat előrejelzése alapján azonban a második félévben a csökkenő kamatszintek és támogatott programok nyomában a kereslet növekedésnek indul, amely a társaság eredményességében is lecsapódhat.

Az első félévet a korábbiakhoz hasonló általánosan gyenge piaci viszonyok jellemezték Európa szerte. A hazai építőiparban is alacsony kereslet mutatkozott, különösen az ipari-kereskedelmi és állami beruházások területén. A társaság számára kiemelkedő pozitívum, hogy a lengyel és ukrán piacokon a kihívások ellenére is árbevétel növekedést tudott realizálni a vállalat. A lakossági szegmensben ugyanakkor már érzékelhetők az élénkülés első jelei. Itthon, a KSH adatai szerint az építési engedélyek száma ismét emelkedésnek indult, ami a következő konjunktúraciklus előszelének tekinthető.

Állami ösztönzőktől remél piaci élénkülést a Masterplast

Az építőipari trendforduló jelei már több fronton megmutatkoznak: az Európai Unióban megindult az alapkamat-csökkenés, és a 3 százalékos euróalapú piaci lakáshitelek már több országban elérhetők, ami az építőipar bizakodását is kiváltotta. Ehhez a kedvező kamatszinthez zárkózik fel hazánkban az új Otthon Start lakáshitelprogram, ami széles felhasználói kör számára jelenthet megoldást. Magyarországon emellett több területen egyszerre indulnak élénkítő programok, amelyektől a Masterplast a keresleti oldal erőteljes élénkülését várja. A felújítási szegmensben az EKR törvény szigorítása után ősztől látványosan berobbanhat a Hitelesített Energiamegtakarítás (HEM) alapú lakossági épületenergetikai korszerűsítés aktivitás, az ingyenes padlásfödémszigetelési és kedvezményes homlokzat szigetelési

programok révén. Emellett a Vidéki Otthonfelújítási Program, valamint egy újonnan formálódó egyszerűsített-általános épületfelújítási program is támogathatja a kereslet élénkülését.

A vállalat helyzetértékelése szerint a kínálati oldalon a Lakhatási Tőkeprogram jelentős katalizátora lehet az építőipari élénkülésnek. A következő hat évben a program várhatóan több mint 1000 milliárd forintos lakásfejlesztési aktivitást generálhat. A Masterplast innovatív, üzemi előre gyártásra épülő moduláris építészeti rendszere kiválóan illeszkedik a programhoz, mivel egyszerre kínál megfizethető lakhatást és választ a szakemberhiány kihívásaira. A moduláris épületelemgyártási üzletág fejlesztése előrehaladott állapotban van, és már felépültek az első moduláris technológiával készült családi házak. A Masterhouse építési rendszer költségével számolva, az ingatlanfejlesztő az Otthon Start lakáshitelprogram 1,5 millió forintos négyzetméterár-korlátján belül marad, így a moduláris építészet valós alternatívát kínál a megfizethető lakhatás kihívására. A technológia emellett alacsony környezetterhelést, minimális élőmunka-igényt, sztenderd minőséget és gyors kivitelezhetőséget biztosít.

Trendforduló előtt az építőipar

A most zárult félévben előrelépést értünk el a működési hatékonyságban és kulcsprojektjeink gyakorlati elindításában. A látható iparági folyamatok és statisztikai mutatók alapján egy trendfordulóhoz érkeztünk: a második félévben az építőipar ismét növekedésnek indulhat

– mondta el Tibor Dávid, a Masterplast elnöke.

A cégvezető szerint a Masterplast a mögöttük álló nehéz időszak alatt is következetesen kitartott hosszú távú fejlesztési stratégiája mellett. A Szerencsen felépült üveggyapotgyárban a standard gyártás a harmadik negyedévben megkezdődik – ezzel több mint 15 év után újraindul a hazai üveggyapotgyártás. A beruházás időzítése ideális: az EKR-törvény szigorítása 2025 őszére a lakossági korszerűsítések és a hőszigetelések kiugró növekedését vetíti előre. A vállalat e keresleti boom kiszolgálására jelentős készletekkel és a gyártókapacitás gyors felfuttatásával készül.

 

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.