Árcsökkenéssel kezdte a hetet a kőolaj, miután szombaton az OPEC+ olajkartell a vártnál nagyobb termelésnövelésről állapodott meg a jövő hónaptól, ami felerősítette a túlkínálattól tartó piaci aggodalmakat, miközben az amerikai vámpolitika továbbra is bizonytalanná teszi a keresleti kilátásokat, s ezen keresztül az olajárakat is.
Az északi-tengeri Brent hordójával 68 dollár közelében kereskednek, míg a West Texas Intermediate (WTI) 66,5 dollár közelében ingadozik.
A Szaúd-Arábia által vezetett kartell úgy döntött, hogy napi 548 ezer hordóval (bpd) növeli a kínálatot. Az augusztustól életbe lépő emelés ugrásszerű növekedés a májusra, júniusra és júliusra jóváhagyott 411 ezer bpd-s emeléshez, valamint az áprilisi 138 ezer bpd-hez képest.
A tempó arra utal, hogy az OPEC+ a tervezett 2026 végi időpontnál egy évvel korábban oldhatja fel termeléscsökkentését, hiszen – amint az RBC Capital megállapította – a mostani döntéssel a 2022-ben elhatározott és 2023-tól megkezdett napi 2,2 millió hordós kínálatszűkítés közel 80 százalékát már visszahozták a piacra.
Ráadásul a kartell online találkozóján részt vett küldöttek szerint a következő, augusztus 3-i ülésen már fontolóra is vehetik a további napi 548 ezer hordós növelést, amivel teljesen kivezetnék a termeléscsökkentést.
Egészséges nyári keresletet tapasztalnak, a megemelt kínálatot is könnyedén felszívja a piac
– indokolta a szövetség a döntést, amivel Donald Trump amerikai elnök alacsonyabb üzemanyagköltségeket követelő felhívására is reagáltak.
Az erős olajkeresletbe vetett bizalmát egyébként Szaúd-Arábia vasárnap azzal demonstrálta, hogy négy hónapos ázsiai csúcsra emelte az Arab Light nyersolaj augusztusi árát.
A megnövelt kitermelés egyértelműen agresszívebb versenyt jelent a piaci részesedésért, és úgy tűnik, az olajexportáló országok készek tolerálni a kínálatbővülésből eredő ár- és bevételcsökkenést is
– írta Tim Evans, az Evans Energy vezetője befektetőknek szóló jegyzetében.
Az olajpiac az elmúlt hetekben az Izrael és Irán közötti konfliktus miatt meglehetősen volatilis volt, most a tűzszünetre – még ha törékenynek tartják is – tekintettel a befektetők
Az utóbbival kapcsolatban érkezett a hír, hogy Howard Lutnick kereskedelmi miniszter arról beszélt, Trump vámjai augusztus 1-jén lépnek hatályba, lélegzetvételnyi időt adva a kereskedelmi partnereknek a korábbi, július 9-i határidőhöz mérten.
Maga Trump is posztolt vasárnap késő este a közösségi médiában, közölve, hogy további 10 százalékos vámot vet ki minden olyan országra, amely „a BRICS-országok Amerika-ellenes politikájához” csatlakozik.
Hacsak a közel-keleti forró pontokon nem lépnek fel tényleges ellátási zavarok – a továbbra is fennálló feszültségek ellenére –, az olaj jegyzése idén várhatóan 70 dollár alatt marad.
A The Wall Street Journal júniusi felmérése szerint a nagy befektetési bankok – köztük a Goldman Sachs, a Morgan Stanley és a JPMorgan – is arra számítanak, hogy a Brent nyersolaj hordónkénti átlagára 66,32 dollár, a WTI nyersolajé pedig 63,03 dollár lesz idén.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.