A Fitch Ratings leminősítette a Wizz Air holdingvállalatát – derül ki a hitelminősítő Londonban bejelentett döntéséből, melyet azzal indokoltak, hogy a vártnál gyengébbnek bizonyult a cég működési szintű teljesítménye a márciusban véget ért pénzügyi évben.
Ennek eredményeként az eddigi BB+-nál egy fokozattal gyengébb, BB lett a Wizz Air Holdings Plc. hosszú távú kibocsátási osztályzata, stabil kilátással. A leminősítés fő tényezői között említette a Fitch a várakozásánál gyengébb üzemi teljesítmény mellett a tartósan magas karbantartási és leírási költségeket, amelyek a Pratt & Whitney (P&W) hajtóművek javítása miatt szükségessé vált repülőgép-leállításokhoz kötődnek.
Ugyanis ennek következtében a BB osztályzatnak megfelelő nettóadósság/EBITDAR (EBITDAR: a kamat- és adófizetés, valamint leírások és bérleti díjak előtt számolt tiszta pénzforgalmi egyenleg) ráta alakult ki a hitelminősítő szerint, és emlékeztet, hogy a Wizz Air 2025-ös pénzügyi évében a bevétel 5,3 milliárd euró volt, ami éves összevetésben 4 százalékos emelkedés volt, ám alacsonyabb a várakozásoknál és a Fitch saját, 5,5 milliárd euróról szóló jóslatánál is.
A kényszerből földre parancsolt gépek pedig szinte az összes működésiköltség-kategóriát érintették,
így ez a hatás összességében meghaladta a P&W által a légitársaságnak nyújtott pénzügyi kompenzációt, nyomást gyakorolva a jövedelmezőségre.
A Fitch arra is felhívja a figyelmet, hogy a rendelkezésre álló férőhely-kilométerre (Available Seat Kilometer – ASK) jutó költséghányad a Wizz Air 2025-ös pénzügyi évében 11 százalékkal nőtt éves összevetésben, főként ugyancsak a repülőgép-leállításokból eredő, magasabb karbantartási és leírási költségek miatt.
A hitelminősítő azonban azt is megállapította, hogy a Wizz Air költségpozíciója igen erőteljes, és összemérhető a Ryanair, valamint a török Pegasus hasonló mutatójával. Bár a légitársaság megszenvedi a P&W-hajtóművekkel kapcsolatos problémákat, de
középtávon megvan a lehetősége arra, hogy helyreállítsa igen hatékony szerkezeti felépítését.
A vállalat ugyanis vezető pozícióban van a szilárd növekedési potenciál jellemezte közép- és kelet-európai piacon, és bár kisebb, mint a Ryanair vagy az amerikai Southwest Airlines, de nagyobb, mint a Pegasus. Ráadásul egy friss kutatás szerint, szemben más fapados légitársaságokkal, az elmúlt időszakban a Wizz Air jegyárai is csökkentek, ami talán teret adhat arra is, hogy a későbbiekben a cég emeljen az árain, és így jobb jövedelmezőséget érjen el. Erre már csak azért is lehetősége nyílhat a légitársaságnak, mert egyenesen a legolcsóbbnak bizonyult a vizsgált vállalatok közül.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.