BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Pirosba borult a BÉT az amerikai vámbejelentések után, de Nyugaton sokkal nagyobb a baj

A hazai parkett nagyjai lefelé kezdték a napot, de nagy esést egyelőre sehol sem látni. A BÉT mellett a nyugat-európai piacok is megcsúsztak, de a hazai piacnál jóval nagyobb mértékben.

Kisebb pirosban nyitotta a pénteki kereskedést a BÉT, a vezető részvények többsége minimális mínuszban kezdte a napot. A BUX index 0,45 százalékkal 100 789 pontig csúszott az első percekben.

20240827_BET_001_VZ, bét,
Ráijesztett a piacokra az amerikai vámpolitika, a BÉT sem volt kivétel / Fotó: Vémi Zoltán

Kisebb pirosban a BÉT, nagyobb esésben a nyugati piacok

Az OTP 0,18 százalékkal 28 450 forintig, a Mol 1,18 százalékkal 3014 forintig, a Richter 0,29 százalékkal 10 490 forintig, a Magyar Telekom pedig 0,11 százalékkal 1740 forintig süllyedt az első percekben. A nyugat-európai piacok nagyobb zakóval kezdtek, a német DAX 1,2, a francia CAC 1, az átfogó Euro Stoxx pedig 1,1 százalékos mínuszban rajtolt pénteken.

A határidős jegyzések alakulása alapján az amerikai részvénypiac kisebb gödörben nyithat majd, az opciók 0,3 százalék körüli mínuszt előlegeznek meg a tengerentúli parkettnek, melynek hátterében minden bizonnyal az amerikai vámok augusztus 7-i életbe léptetési rendeletének Donald Trump általi aláírása okozta kisebb piaci riadalom állhat. Ugyanezen okból az ázsiai piacok pirosban zárták a pénteki napot.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! 

A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

A forint nem kezdte gyengén a pénteki napot, az euróval szemben ugyan csak oldalazni tudott a reggeli órákban a 399,8-as szint környékén, a dollár ellenében 0,15 százalékot javított a mérlegen, és 349,7-ig korrigálta a kurzust. A pesti tőzsdenyitásra azonban romlott egy kicsit a lendület, az euró 400,1-ig, a dollár pedig 350,15-ig erősödött a devizánkkal szemben.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.