Átértékelte az AutoWallis részvényeinek kilátásait a Concorde azt követően, hogy az autós társaság hétfőn közzétette második negyedéves jelentését.
A brókerház 10 forinttal 200 forintra mérsékelte az AutoWallis papírjainak 12 havi célárát, ami a jelenlegi árfolyam mellett 22 százalékos felértékelődési lehetőséggel kecsegtet. A jókora hozampotenciál miatt továbbra is vételre ajánlott a részvény.
A Concorde elemzésében kiemeli, hogy a mobilitási szolgáltató bevételei a végrehajtott akvizícióktól is támogatva éves alapon dinamikusan, 21 százalékkal nőttek április és június között, elérve a 128 milliárd forintot. Az EBITDA eközben 14 százalékkal 4,8 milliárd forintra emelkedett.
Az egy részvényre jutó adózott eredmény ugyanakkor 2,5 százalékkal 3,38 forintra mérséklődött.
Az elemzés pozitívumként értékeli, hogy az AutoWallis kiskereskedelmi üzletága negyedéves rekordértékesítést ért el stabil árrések mellett, és a csoportszintű árbevétel növekedése is erős maradt, továbbá a mobilitási szolgáltatások és a pénzügyi eredmények egyaránt javultak.
Kedvezőtlen másfelől, hogy a csoportszintű marzsok továbbra is alacsonyak, főként a nagykereskedelmi szegmens gyengélkedésének betudhatóan. Negatívumként értékeli a Concorde emellett a második negyedévben látott készpénz-kiáramlást is.
Véleményünk szerint ezek az eredmények vegyes képet mutatnak. Míg a bevételek és az értékesítési volumenek biztatóak, és az AutoWallis erős piaci jelenlétét tükrözik, a nyereség növekedése, úgy tűnik, nem képes lépést tartani a bevételek növekedésével
– értékelt Somlai-Kiss Máté részvényelemző.
A Concode elemzője mindezek tükrében módosította 2025 egészére vonatkozó várakozását is. Az AutoWallis bevételei idén elérhetik a 462 milliárd forintot, szemben az eddig várt 454 milliárd forinttal.
Az EBITDA és az egy részvényre jutó eredmény viszont lényegesen, 18-18 százalékkal szerényebb lehet a korábban prognosztizáltnál. Az előbbi tekintetében 19,87 milliárd forintra, az utóbbinál 14,39 forintos tételre számít a szakértő.
Az AutoWallis részvényei 1,8 százalékkal kerültek lejjebb a kedd délelőtti tőzsdei kereskedésben. Az év eleje óta 5 százalékos pluszban jár az árfolyam.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.