Érmegyűjtő? A szakértő megválaszolja a legégetőbb kérdéseket

Befektetés vagy puszta hobbi az érmegyűjtés? A kérdés adott, a válaszok nem annyira egyszerűek, de az interjúból kiderül, hogy felkészültséggel lehet pénzt keresni, bár nem erről szól ez a tevékenység. Választ kapunk arra vonatkozóan, hogy a modern verdehibás érmék milliós értékének mi a valóságalapja. Mi az, amit ma érdemes gyűjteni, és mi az, amivel az érmegyűjtő nagy kincsre lelhet? A második kérdésre adott választ spoilerezzük: a tudás.

Érmegyűjtés, a kezdetektől

Csak én érzem úgy, hogy divatosabb lett érmét gyűjteni, vagy valóban többen hódolnak ennek a hobbinak?

Az érmegyűjtés mindig is közkedvelt hobbi volt, nagyon sokan foglalkoztak vele, egészen a római kortól kezdve. Természetesen ez a hobbi annak idején, akár a középkorban, a módosabb emberek elfoglaltsága volt, tekintettel arra, hogy a pénznek szánt érmék jellemzően nemesfémből készültek, és a vásárlóértékük abban az időben sokkal nagyobb volt, mint most az azonos súlyú érméknek. Azokat gyűjteni nagyon nagy kincs volt. Az Árpád-korban a napszám 0,7-0,8 gramm ezüst volt, az aranyat pedig egy a tizenkettő-tizenháromhoz arányban váltották át. [Ma a minimálbér szerinti órabér 1740 forint, egy gramm ezüst pedig 580 forint, ezzel érdemes számolgatni – a szerk.] Manapság a napszám 30 ezer forint, és azon csodálkozunk, milyen drága az arany. Vásárlóértéken számolva – egészen az új világ felfedezéséig, amikor jelentősen megnőtt a hozzáférhető nemesfémek mennyisége – ma egy gramm aranynak az értéke nem 45 ezer forintnak kellene lennie, hanem legalább 500 ezer forintnak, és az arany-ezüst átváltása is egy a kilencvenhez közelít. 

Ekkor indult a Magyar Nemzeti Bank kifejezetten gyűjtőknek szóló érmekibocsátási programja, amely szorosan kapcsolódott ahhoz a trendhez, hogy az emberek előszeretettel gyűjtötték a régi (Ferenc József) forintokat, pengőket.

Nem volt egészen új az egyesület, mintha lett volna előtte is egy szervezet.

A Magyar Numizmatikai Társulatra gondol, amely zömében tudományos munkával foglalkozott, de a gyűjtőket nemigen koordinálta. Azt a mi szervezetünk kezdte el. Ma 42 városban vagyunk jelen rendszeres eseményekkel, gyűjtői találkozókkal. Akkoriban 5-6 ezer tagunk volt, ma szervezett gyűjtő csak 1300 van. Akkoriban nekik szólt a jegybank érmekibocsátási programja, és az ezüstnek nagyon nagy volt az ázsiója, hiszen akkoriban az arany konvertibilis valutának számított, nem lehetett az embereknél. A gyűjtőink viszont engedélyt kaptak egy-egy ilyen érme hivatalos tartására.

Tehát nagy kincs volt a tagság.

Persze, hiszen ha találtak egy Kossuth-ötforintost, és azt mutogatta valaki, a rendőrök kérdőre vonták, mert Kossuth-címer volt rajta, ami akkoriban tiltott jelkép volt. Bizony előfordult, hogy a fiatalokat megverték érte. De ha tagsággal rendelkezett, akkor jogosan tarthatta magánál.

Tehát jellemzően nem volt az embereknél a második világháború előtt készült érme? 

Dehogyisnem. Volt, csak nem mutogathatták. Szóval az első kérdésére visszakanyarodva, más gazdasági rendszer volt, de az érmegyűjtés épp olyan divatos volt, mint most. Csak a média, a közösségi felületek ma ezt az attitűdöt felerősítik. Mondok egy példát. A nyilvános aukciós felületekre sokszor tesznek fel irreálisan magas áron tételeket – tényleg szemérmetlenül drágán –, amit aztán a sajtó felkap, sztorit csinálnak az érmének. Ugyanez történik a közösségi felületeken is. Valójában ezeknek az érméknek a numizmatikai értéke szerintem csekély.

Ez szemfényvesztés? Már az, hogy egy-egy euróérménél 800-1000 eurós árat jelölnek meg évjárattól, jellegtől függően.

Az, de sokan keresik a verdehibás darabokat, én úgy gondolom, hogy ezek közül aukciókon egy-egy darab elkel a megjelölt árakon, de zömében ezek nem értékes darabok, meggazdagodni nem lehet belőlük. Valós érték nincs mögöttük. Itt van az ötvenforintosunk. A lebegő sas. Állítják, hogy nagyon kevés van belőle [ugyanez a helyzet a 2009-es hosszú vízvonalas 200 forintosnál – a szerk.], de maga a pénzverde vezetője mondta nekem, hogy nagyjából 250 ezer példánynál vették észre, hogy állítani kell a verőtőkéken, hogy részletesebb legyen a mintázat. Ennek ellenére a gyűjtők válogatják az ilyen darabokat, van a gyűjtők között értéke, de őszintén szólva én ezeket nem tekintem ritkaságnak. Ezzel nagyjából elmondtam a véleményem az ilyen verdehibás darabokról.

Mint például a magyar euró próbaverete, amelyből egyet-egyet 15-20-35 ezer forintért kínálnak.

Igen, ezeknek megvan az áruk, van egy szűk kör, amely gyűjti ezeket az érméket. De a legtöbb embert nem ez érdekli. A legtöbben történelmi érméket gyűjtenek, Horthy-, Ferenc József-forintokat, és aztán még jobban visszamenve az időben egy-egy muzeális kort igyekeznek lefedni, kigyűjteni. De van, aki csak egy uralkodó érméit gyűjti, legyen az Mátyás vagy Mária Terézia. De, és ez nagyon fontos, abban az időben nagyon sok helyen nagyon sokfajta pénzt gyártottak, így ember nincs, aki ezeket ki tudja gyűjteni.

Csak a Mária Terézia halálának időpontjában kiadott és befagyasztott 1780-as évszámú úgynevezett S. F. talléroknak több tucat ma ismert fajtája van, amelyeknek ugyancsak vannak mutációi.

Szabadjon megjegyezni, a levantei tallérokként elhíresedett fizetőeszköz csak súlyezüst volt, és a Monarchia keleti kereskedelmének fenntartására szólt. De hogy ne csak bennfentesek legyünk, ez a pénz volt a világ egyik legismertebb és leghíresebb fizetőeszköze, egészen a hatvanas évekig lehetett vele fizetni egyes arab és afrikai országokban. Emlékként, befektetési érmeként ma is verik. 

De le kell szögezni, hogy ez egy súlymérték volt, amelynek jól ismert volt a nemesfémtartalma. Ez a tallér 28 gramm súlyú, a színezüsttartalma 24 gramm volt. Ahogy egyébként az aranyérmék sem teljesen tiszták, kivételt képez persze a dukát, jól lehetett vele számolni. Sok forgott belőlük annak idején, mivel pontosan lehetett velük számolni, mint a forinttal, a koronával, a dukáttal vagy a tallérral. Ma is verik ezeket, aranyból, ezüstből, de kifejezetten befektetési céllal.

Történelmi háttér és ismeret

Szépen belefordultunk az érmegyűjtésből a numizmatikába. Mi a kettő között a különbség?

A numizmatika a történelem egy kiegészítő tudománya, amely a pénzérméken keresztül mutat be bizonyos események közötti összefüggéseket. Ezzel csatolnék vissza a numizmatikai társulatra. Van nekünk egy éremújságunk, ahol időről időre jelennek meg szakavatott emberek írásai, de egy-egy gyűjtőnk néha annyira jól és mélyen beleássa magát egy-egy területbe, hogy felkészültebbé válik, mint egy numizmatikus. Tehát van a két terület között átfedés, még ha az érmegyűjtés egy hobbi is.

Van azért egy olyan érzése az embernek, hogy az érmegyűjtés befektetés. Lehet így fogalmazni?

Lehet tekinteni egyfajta befektetésnek. De a legegyszerűbb befektetések az arany- és ezüstpénzek. Például ilyenek a Ferenc József 10-20 koronásai, amelyek aranyár plusz 10-20 százalékért (érmeminőségétől függően) kelnek el. 

Ugyanakkor a numizmatikához érteni kell, hogy ki lehessen válogatni azokat az érméket, amelyek valóban érnek is valamit, és növekszik az értékük.

Rendben, de akkor pontosan mi az érmegyűjtés? Értékmegőrzés?

Ismeretfejlesztés. Az érméken keresztül hatalmas történeti, történelmi tudáshoz lehet hozzájutni. Aki érmegyűjtéssel foglalkozik, nagyon nagy eséllyel mondja meg egy-egy szoborról, hogy mikori, ki volt a mester, és milyen célból készült. Az antik érmék gyűjtői tökéletesen képeben vannak nem csak az akkori kor pénzrendszerével kapcsolatban, hanem a kortörténelemmel is. A római pénzek hátoldala például olyan, mint egy hirdetőoszlop. De például ilyenek az Árpád-kori érmék is. Szóval ha valaki érméket gyűjt, akkor akarva-akaratlanul utánaolvas dolgoknak, és felszedi magára a tudást.

Visszatérve a modernebb pénzekhez. Hogyan lehet felkészülni a hamis információkra, hogyan lehet kiszűrni a butaságokat? Beszéltünk már arról, hogy egy-egy euróérméért több százezreket kérnek. Hogy lehet ennek utánanézni?

Minden gyűjtő az országának az érméit igyekszik úgymond „legyűjteni”. Szóval egy magyar miért gyűjtene franciát, vagy viszont? Komoly akadály a nyelv, sokkal nehezebb információhoz jutni (kivételt képeznek persze a befektetési jelleggel eltett, megvásárolt ismertebb érmék). Tehát nehezen lehet ezeket kiszűrni. Mindenkit óva intenék attól, hogy olyan érméket vásároljon, amelyeket újságokban hirdetnek, mert azokon nincs névérték. Itthon a magyar pénzverő gyárt olyan érméket – legyen az emlék- vagy forgalmi –, amelyeken van névérték, ezek azok az érmék, amelyek jó minőségű, ismert példányszámú termékek – semmi esetre sem érdemes meghatározhatatlan minőségű fémpogácsát vásárolni, vagy meghatározhatatlan helyről érmét venni. Egyre több az utángyártás, kópia, például már az arany és ezüst kitüntetéseknél is, amelyekbe nagyon könnyen bele lehet futni. 

Miért ennyire olcsók az antik római pénzek?

Sok van belőlük, és nagyon kevesen gyűjtik. Ha megnézzük, húsz évvel ezelőtt is kaphatók voltak ugyanennyiért. És mekkora infláció volt. Őszintén szólva az egész keletet kirabolták. Elég csak az arab tavaszra gondolni. Akkora mennyiségben tűntek el a múzeumokból érmék, s mennek ma is a fekete ásatások, és hozzák elő a tételeket, úgyhogy hatalmas lett a kínálat. Csak egy példa. Néhány évtizeddel ezelőtt még befektetési alapok is fektettek antik pénzek vásárlásába, amiket viszont elkezdtek másolni (nem jó szó a hamisítás), és megrendült a bizalom. A tömegpénzek meg olyan nagy számban jöttek elő, hogy a gyűjtők elfordultak ettől a témától, mert senki sem akart a hatóságok előtt kényes helyzetbe kerülni, eredet igazolás etc. Hozzáteszem, hogy az 1–2. században igazi birodalmi pénzverés zajlott, olyan nagy mennyiségben, hogy valóban sok tétel lelhető fel. Érdekesség, hogy itthon a múlt rendszerben nem volt olyan középiskola, amelynek ne lett volna értékes éremgyűjteménye, amelyet szemléltetőeszközként használtak az oktatáshoz.

Ezek szerint annak idején mindenkinél voltak ilyen kincsek.

Itt Esztergomban a piacon a földművesek az áru mellett nagy számban rakták ki vajlingban a kis Árpád-kori pénzeket, amiket a földből forgattak ki kapával. Ezüstárban adták. Aztán amikor az 1800-as évek végén megnyílt a Budapest–Esztergom vasútvonal, megjelentek a pesti kereskedők a piacokon, és felvásárolták az érmeket. Akkor ugrott meg az áruk, és a 2-3 krajcáros érmék hirtelen 10-20 krajcárt értek.

A korabeli újságok szerint ez a sztori. Ha valaki tudja, mi lesz az érme sorsa, akkor lehet vele nagyot szaktani.

Persze. Mondjuk, ez mindennel így van. Maradjunk annyiban, hogy ez egy nagyon szép hobbi, hatalmas baráti társaságot kínál és hatalmas tudást. De ha már itt tartunk. Ha megkérdezné, hogy mit érdemes gyűjteni, azt mondanám, Árpád-kori érméket, ugyanis ennek a kornak továbbra sincs katalogizálva az érmerendszere. Hol melyik verdében mit készítettek, milyen verőtövet használtak, vagy honnan milyen mintázat került ki. Van olyan, amiből 20-30 variáció is készült, és mindegyik királyunk hozzátett újabbakat. Hatalmas lehetőség mutatkozik ebben a témában. De a vegyes házi királyaink is érdekes téma, avagy a török hódoltság ideje alatt három részre szakadt ország pénzverése és pénzforgalma ugyancsak. De a kezdő gyűjtőknek a mostani forgalmi érméink emlékkiadásai is érdekes induló téma, és ez nem mellesleg befektetésnek is remek, hiszen törvényes fizetőeszközként nincs bennük rizikó.