
Azonnali gyárbezárásról döntött a KTM: kivonul Európa egyik legnagyobb országából – de Ausztria örülhet
Bezárja spanyolországi üzemét a KTM, és az ottani termelést a felső-ausztriai Mattighofenbe helyezi át – írja az Oberösterreichische Nachrichten online hírportál. A KTM spanyolországi telephelye azonban megmarad, akárcsak az ott gyártott GasGas márka.

Ez a lépés lehetővé teszi, hogy egyesítsük a szakértelmünket, optimalizáljuk a termelési folyamatokat és növeljük a vállalaton belüli hatékonyságot
– mondta a Salzburger Nachrichten című osztrák lapnak a KTM szóvivője.
Osztrák lesz a GasGas
Sajtóértesülések szerint a Barcelona közeli telephely a közelmúltban mintegy 300 embert foglalkoztatott. „A mattighofeni gyártóüzemben a termelésáthelyezés nem igényel létszámbővítést, ám nagyot nő a telephely jelentősége” – hangsúlyozták. Jelenleg a két ausztriai gyárban – Mattighofenben és Munderfingben – összesen mintegy ezer embert foglalkoztatnak.
Mattighofenben a KTM korábbi csődjét követően a termelés csak júliusban indult újra, miután a szerkezetátalakítási folyamat júniusban befejeződött.
A GasGas 2019 óta a KTM része. A spanyol márka volt a harmadik, amelyet a KTM és a Husqvarna mellett a vállalatba integráltak.
A Salzburger Nachrichten szerint 2021-ben eurómilliókat fektettek be a barcelonai gyár építésébe. Az utóbbi időben mind több pletyka keringett a GasGas esetleges megszűnéséről is, főleg miután a márka kivonult a motorsportból.
Ausztriában marad a KTM?
Noha a termelés átirányítása a spanyolországi gyár számára tragikus hír, a mattighofeniek örülhetnek, különösen mivel a közelmúltban szárnyra kaptak a termelés Indiába való áthelyezésével kapcsolatos találgatások.
A tavalyi csőd után ugyanis a vállalatot a Bajaj Auto 800 millió eurós pénzügyi injekciója mentette meg. Cserében azonban az indiai vállalat kizárólagos tulajdonába került a Pierer Bajaj, amelynek a KTM anyavállalatában, a svájci tőzsdén jegyzett Pierer-Mobility AG-ben 75 százalékos részesedése van.
A Pierer-Mobility árfolyama szerdán 1,4 százalékkal, 12,86 frankra gyengült Zürichben.