BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

NAV: formanyomtatvánnyal lepték meg azokat, akiknek bevételigazolásra van szükségük

Bevételigazolási kérelem mintájával bővült a Nemzeti Adó- és Vámhivatal honlapján az adózók által elérhető nyomtatványok köre. A NAV azt is tisztázta, mely körbe tartozó állampolgárok nyújthatják be erre vonatkozó kérelmüket az űrlap felhasználásával, s hogy milyen módon.

Bevételigazolási kérelem formanyomtatványát tette elérhetővé a letölthető űrlapok sorában a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Az adóhatóság által kiállított különféle igazolásokra különböző élethelyzetekben, támogatásokhoz, pályázatokhoz, hitelfelvételhez lehet szükség írja az Origo az adóhatóság tájékoztatása alapján. Az adóhatóság az egyes hiteligénylési folyamatokat a szükséges igazolások kiadásával támogatja.

_IMG_5766, NAV
Bevételigazolási kérelem formanyomtatványát tette közzé a NAV / Fotó: Kallus György / Világgazdaság

Papír alapon vagy elektronikusan ezt mondja a NAV

A lap felidézi, hogy a NAV korábban kiadott tájékoztatója szerint a CSOK Plusz hitelintézeti kölcsön, a Falusi CSOK hitelintézeti kölcsön, valamint a babaváró kölcsön igénybevételéhez hatóságként kérelemre magyar nyelvű bevételigazolást állít ki egyes átalányadózó egyéni vállalkozóknak és átalányadózó őstermelőknek.

A NAV a most kiadott igazolási kérelem formanyomtatványhoz kapcsolódó tájékoztatóban arra is felhívja a figyelmet, hogy bevételigazolás ezen a kérelmen kizárólag papír alapon és az elektronikus kapcsolattartásra nem kötelezett adózók által kérelmezhető. Ha az igazolás iránti kérelmet elektronikus úton kívánja benyújtani vagy a kérelmező elektronikus kapcsolattartásra kötelezett, akkor azt az IGAZOL nyomtatványon teheti meg.

A 80 százalékos és 90 százalékos költséghányad figyelembevételével adózó átalányadózó egyéni vállalkozó és átalányadózó őstermelő jövedelmének a jövedelem megállapításánál figyelembe vett bevétele 50 százaléka minősül 

  • CSOK Plusz hitelintézeti kölcsön, 
  • Falusi CSOK hitelintézeti kölcsön,
  • babaváró kölcsön, valamint
  • Vidéki Otthonfelújítási Program szerinti otthonfelújítási kölcsön 
  • az Otthon Start program keretében biztosított fix 3 százalékos lakáshitel igénybevétele során.

További részletek az Origo cikkében olvashatók.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.