BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Trump-hatás: száguld az olaj, leszédült a forint, esésben a pesti tőzsde, nagyon ütik az OTP-t

Az amerikai elnök a konfliktus gyors lezárása helyett az Irán elleni csapások fokozásáról beszélt, kellemetlen meglepetést okozva a piacoknak. Az olaj ára ismét kilőtt, a forint jelentősen gyengült, a tőzsdék eséssel indítottak csütörtökön.

Meglepte a piacokat Donald Trump iráni háborúval kapcsolatos bejelentése, a konfliktus lezárása helyett az amerikai elnök a rezsim elleni csapások fokozását vetítette előre a következő két-három hétre. A befektetők teljesen más forgatókönyvet kezdtek beárazni szerdán, amit most kénytelenek újragondolni, csütörtök reggel ezért jelentős mozgásokat láthatunk a tőzsdéken, a deviza- és árupiacokon is, a hangulat negatív, a befektetők ismét kerülik a kockázatot.

forint, tőzsde, olaj, trump
Gyengül a forint, zuhan a tőzsde, kilőtt az olajár Trump Iránnal kapcsolatos bejelentésére / Fotó: tete_escape / Shutterstock

A tőzsdéken is elromlott a hangulat, az ázsiai részvényindexek közül a tokiói Nikkei 2,4 százalékot zuhant, a kínai tőzsdék is bő 1 százalékos mínusznál jártak közvetlenül a zárás előtt. Az európai részvénykosarak is lefordultak reggel, a pesti tőzsde is lefelé vette az irányt ez előző napi jelentős emelkedés után.

Megütötték a pesti tőzsdét, az OTP-n csattan az ostor

A BUX index 1,2 százalékos mínuszban, 122 866 ponton indította a kereskedést. A vezető magyar papírok közül 

  • az OTP árfolyama 2,3 százalékkal, 36 400 forintra esett,
  • a Mol kurzusa 0,2 százalékkal, 3950 forintig kapaszkodott feljebb,
  • a Richter 0,6 százalékkal, 11 980 forintra ereszkedett,
  • a Magyar Telekom pedig 0,7 százalékkal, 2116 forintra zuhant.
OTP részvény
OTP részvény2026.05.21.
Utolsó ár: 39 900 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

A pesti tőzsde a húsvéti ünnepi hosszú hétvége miatt pénteken és jövő hétfőn is zárva tart, a hazai befektetők a héten ma kereskedhetnek utoljára. Délelőtt 10 órától Kormányinfó keretében tájékoztat a kabinet a legfrissebb döntéseiről, a geopolitikai fejlemények mellett a hazai piacot az itt elhangzó bejelentések is befolyásolhatják.

Equilor Trader 

Kereskedj és fektess be a jövő technológiájával – Bárhol, bármikor! A megjelenés támogatója az Equilor Befektetési Zrt. 

Az Equilor kommentárja szerint a várva várt elnöki  bejelentés nem hozott pozitív áttörést, sőt, egyes elemei a további eszkaláció felé mutatnak. Ha az Egyesült Államok a következő hetekben növeli a csapások intenzitását, ismét visszatérhet az aggodalom a piacokra. Ez már a ma reggeli kereskedésben is látszik, 

a WTI árfolyama 105 dollár fölé, a Brent árfolyama 107 dollár fölé emelkedett. Mindkét nyersolajfajta több mint hat százalékkal drágult.

A forint is vesztese a geopolitikai fordulatnak

A Trump-megszólalás egyik nagy devizapiaci vesztese a forint, amely jelentős gyengülésnek indult reggel. Az iránnal szembeni keményebb fellépés ígérete kockázatkerülést váltott ki a nemzetközi devizapiacokon, a befektetők a dollár felé fordultak, a dollárindex kétnapos csökkenést követően emelkedett, ami globális dollárerősödést és az eurónak a dollárral szembeni gyengülését váltotta ki. Ez egyrészt közvetlenül gyengítette a forintot a dollárral szemben, másrészt a feltörekvő devizák általában is bekövetkezett eladása miatt az euróhoz képest is gyengült. 

EUR / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

Az euró jegyzése közvetlenül az amerikai elnök beszéde után 386 forint fölé szaladt, ami a tőzsdenyitásra 384,6 forintra szelídült. Ez még így is 0,3 százalékos gyengülés.

USD / HUF árfolyam
Napi
Heti
Havi
Éves
3 éves

A dollárhoz képest 0,8 százalékkal értékelődött le a hazai pénz, 330,5 forintról 333,4 forint fölé szaladt reggel kilenc óráig.

A régiós devizákhoz képest sem teljesít jól a forint, amely az elemzők szerint az egyik legsérülékenyebb térségbeli fizetőeszköz. A lengyel zloty 0,3 százalékkal, a cseh korona 0,4 százalékkal drágul.

 

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.