BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Érdemes még Magyar Telekomot venni a történelmi csúcs közelében?

A távközlési cég részvényei akár a jelenleginél is többet érhetnek a jövőben. Ám a Magyar Telekom már nem annyira alulértékelt, mint korábban.

Történelmi csúcs közelébe ért a Magyar Telekom, de vajon érdemes-e még beszállni, meddig lehet tér a növekedésre a papírban? A cégvezetés a módosított eredmény 10 százalékos növekedésére számít idén, amit a július 1-jétől bejelentett áremelés is segíthet, különösen úgy, hogy a vállalat versenytársai is hasonló lépésre készülnek, így a vállalatnak nem kell attól sem tartania, hogy az áremelés a piaci részesedés erodálódásával jár majd.

TELEKOM
telekommunikáció bank biztosító
áremelés, önkéntes árkorlátozás
drágulás infláció
A Magyar Telekom árfolyama három és fél év alatt közel tízszeresére nőtt / Fotó: Alexander Fedosov / Shutterstock

Európában nem számít drágának a Magyar Telekom

A Magyar Telekom a legtöbb európai távközlési cégnél magasabb osztalékhozamot kínál a Stockopedia adatai szerint, miközben viszonylag olcsó a nyereségéhez képest, ami ráadásul tovább is javulhat. A Bloomberg által összegyűjtött 11 elemzői ajánlásból hat vételre ajánlja a papírt vagy azt felülteljesítőnek gondolja, amihez 5 semleges/tartási ajánlás társul, ám eladásra senki nem ajánlja a céget. A célárak azonban már más képet mutatnak, bár 

a legfrissebb, hétfői célár a lengyel PKO-tól már 3300 forint.

 Ugyanakkor a többi, túlnyomórészt még az idei első negyedéves eredmények előtt született célár elmarad a jelenlegi árfolyamtól. 

MTELEKOM részvény
Árfolyam: 2 628 HUF 0 / +3,22 %
Forgalom: 9 391 347 056 HUF
Napi
Heti
Havi
1 év
3 év
Mind
Forrás: Budapesti Értéktőzsde Nyrt.

 

A tágabb értelemben vett térség telekommunikációs cégeinél a Magyar Telekom több szempont szerint is olcsóbb, bár van olyan török távközlési vállalat, ami még alacsonyabb értékeltség mellett forog. Lehet tehát még további potenciál a Magyar Telekomban, hiszen várható nyeresége 10,4-szeresén kapható a vállalat, ami olcsóbb, mint a 13,1-szeres átlag az összehasonlítható lengyel, török, szlovén vagy épp bolgár távközlési cégektől. Ráadásul a török vállalatoknál fontos szempontot jelent a devizakockázat is.

A részvények úgy már aligha fognak száguldani, mint 2022 vége óta

A Magyar Telekom árfolyama 2022 ősze óta csaknem a tízszeresére nőtt, ehhez hasonló emelkedésre már nem érdemes számítani a következő években, ám a nyereség és várhatóan az osztalék további növekedése bizakodásra adhat okot , a cég által kínált több mint 6 százalékos osztalékhozam alig marad el a legnépszerűbb lakossági állampapír, a FixMÁP 6,5 százalékos hozamától , ráadásul várhatóan nő és az árfolyam is tovább emelkedhet, részben a jelenleg is futó sajátrészvény-vásárlási program eredményeként is. Ugyanis a cég a saját részvények után nem fizet osztalékot, így a kifizetett összeg kevesebb részvény között oszolhat meg. Ugyanakkor a történelmi csúcs egyelőre erős ellenállásnak tűnik, 

a részvény hiába közelítette meg azt egy forinttal a keddi szárnyalás során, szerda délelőtt azt nem tudta áttörni rendkívül magas forgalom mellett sem.

A térség telekommunikációs cégei közül érdemes még megemlíteni a romániai hátterű Digit, mely gyors növekedése miatt egyelőre veszteséges, így nehezebben értékelhető a hagyományos módon. Ugyanakkor bár a cég Magyarországról kiszorult, máshol nagyobb sikereket ért el, így Spanyolországban, Portugáliában, Olaszországban és Belgiumban is terjeszkedik. Szemben a Magyar Telekom érett, kiszámítható üzleti modelljével, a Digi növekedési potenciált kínál a befektetőknek.

A Budapesti Értéktőzsdén a három nagy magyar távközlési szolgáltató részvényeiből még a 4iG részvényei érhetők el, ám a Jászai Gellért vezette vállalat jelentős adósságot görget maga után, és egyelőre a folyamatos tartós nyereséges működéstől is messze van. Bár a 4iG árbevételének közel 85 százaléka érkezik a távközlési részlegtől, a cég árfolyamát erősen befolyásolják a hadi- vagy épp űripari kilátások és a cégben rejlő politikai kockázat is, amikkel a Magyar Telekom tulajdonosainak nem kell foglalkoznia.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.