A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosságnak elérhető összes számlacsomag éves díját. A számlacsomagok éves pénzforgalmi költségeit az MNB hét ügyféltípusra számítja ki, így mindenki megtalálhatja a fizetési szokásaihoz leginkább hasonlító profilt – közölte a jegybank.
A publikáció tartalmazza az összes hazai bank jelenleg forgalmazott szolgáltatáscsomagját, így az ügyfelek minden fizetési szokás esetén több mint 60 számlacsomag közül választhatnak. Az összes fizetett díjat figyelembe véve jelentős, akár tízszeres, több tízezer forintos különbségek is vannak az azonos fizetési szokásokkal rendelkező ügyfelek éves pénzforgalmi költségei között.
Az ügyfelek jelentős része még mindig drága számlacsomagot használ, pedig minden ügyféltípusnál elérhető már évi néhány ezer forintos költséggel használható teljes értékű számlacsomag, ami minden lényeges szolgáltatást tartalmaz. Ezenfelül az MNB és a bankszövetség megállapodása szerint mindenkinek elérhető ingyenesen alapszámla addig, amíg az infláció szintje három egymást követő hónapban 4 százalék alá nem csökken.
Az alapszámla minden lényeges pénzforgalmi szolgáltatást tartalmaz.
Tudatos számlahasználattal és számlaválasztással jelentősen csökkenthetők lennének a banki költségek, az ügyfelek akár több tízezer forintot is megtakaríthatnak. Egy számláját vegyesen használó ügyfél, aki jövedelmének körülbelül felét készpénzzel, felét pedig elektronikus fizetéssel költi el, már évi 2200 forintért is találhat magának számlát.
Egy digitális ügyfélnek, aki a lehető legtöbb helyzetben elektronikusan fizet, akár nulla forint is lehet az éves banki költsége. A banki folyószámlával rendelkező lakossági ügyfelek január 31-ig kapták meg egyéni éves díjkimutatásukat hitelintézetüktől. A díjkimutatás tartalmazza a bankszámlához igénybe vett szolgáltatásokat, tranzakciókat és azok díjait, így azok alapján könnyen megismerhetik az ügyfelek saját éves költségeiket. Ezeket pedig egyszerűen összehasonlíthatják az MNB által publikált számlaköltség adatokkal. Ha pedig részletesebben is megismernék a fizetési szokásaikhoz illeszkedő ajánlatokat, az MNB Bankszámlaválasztó alkalmazásában személyre szabott számításokat készíthetnek.
Fontos, hogy a költségek csökkentéséhez az ügyfelek jelentős részének még bankot sem kell váltania, elég egy másik számlacsomagra átszerződni a bankján belül. Emellett további jelentős költség takarítható meg azzal, ha az elérhető szolgáltatásokat körültekintőbben használják az ügyfelek.
A számlacsomagok költségeit tartalmazó részletes adatok az MNB honlapján érhetőek el.
Érdemes átnézni az otthoni fiókokat: értékét vesztő bankjegy lehet bennük
Az 500 forintos bankjegyünk régi változatát még 1998 decemberében bocsátották ki. A korábbi bankjegymegújítási program részeként a 2018 előtt kibocsátott példányaival csak 2019. október 31-ig lehetett fizetni. Beváltásukra még sokáig van lehetőség, de nem érdemes megvárni, amíg a régi bankjegy végleg elveszíti értékét, és csak a gyűjtők számára lehet érdekes.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.