BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Búcsút vesz a Visától az egyik legnagyobb magyarországi bank

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ettől az évtől a kártyatársaságok közül a Mastercard a K and H Bank kizárólagos partnere. A bankkártyák cseréje automatikus és ingyenes, de az ügyfeleknek is lesz teendője az átállással.

Fokozatosan lecseréli a jelenleg is forgalomban lévő Visa és Maestro betéti kártyáit a K&H Bank – erről a pénzintézet kommunikációs igazgatósága tájékoztatta a Világgazdaságot.

Lapunk annak kapcsán érdeklődött, hogy

információink szerint a bank októberig egységesen átáll a Mastercard használatára.

Az időpontra vonatkozóan nem érkezett reakció, azt ugyanakkor megerősítették, hogy 2021-től a kártyatársaságok közül a bank kizárólagos partnere a Mastercard lett. Az átállás javában zajlik: aki az idén januárban nyitott új bankszámlát a K&H Banknál, már az új külsővel kapta meg a fizikai kártyáját, február elsején pedig elindult a Visa és a Maestro kártyák bevonása is.

A pénzintézet az ügyfeleinek úgy kommunikált a változásról, hogy

a K&H Bank megújítja és egyszerűsíti kártyaportfólióját annak érdekében, hogy a lehető legkorszerűbb szolgáltatásokat nyújtsa.

Ebben a tájékoztatásukban az szerepel, hogy az átállás még az idén befejeződik. A bankkártyák cseréje automatikusan történik a jelenlegi kártyák lejárati hónapjában, évtől függetlenül.

Fotó: Shutterstock

A mindennapos használat szempontjából a leglényegesebb teendő, hogy újra kell regisztrálni a betéti kártyákat a szolgáltatóknál és a webshopokban.

Tehát az érvényesség hiába szól például 2022 augusztusáig, az ügyfél 2021 augusztusában kapja meg az új kártyáját. Általánosságban arra kell számítani, hogy a felhasználók a rájuk vonatkozó lejárati hónap második felében kapják kézhez a Mastercardjaikat postán, a már megadott levelezési címükre. A pontos időpontokról levélben, illetve e-mailen tájékoztatják az érintetteket. Ezt követően a mobilbanki rendszerben is megjelenik az új, digitalizálható bankkártya.

Fontos, hogy a korábbi PIN-kód, a hozzárendelt jelszavak, vagy telefonszámok – ahogyan a limitek is – megmaradnak, ha pedig volt biztosítás kártyához, az is változatlan feltételekkel él a csere után. Ugyanakkor az új kártyát az első használat előtt aktiválni kell, ez a mobilbankban, az e-bankban, a Mastercard logóval ellátott készpénzkiadónál, vagy a bankifiókokban és az ügyfélszolgálaton is lehetséges érvényes e-PIN kóddal.

Vásárlás típusú tranzakcióval viszont nem aktiválható a kártya.

Az aktiválással a régi debit automatikusan megszűnik, további teendő nincs vele, így letiltani se szükséges, bár a K&H javasolja a megsemmisítését. Arra viszont figyelni kell, hogy az aktiválás határidőhöz kötött. Ha a korábbi kártya 2021-ben jár le, akkor ez a lejárati hónap utolsó napjáig tehető meg, amennyiben az érvényesség 2021. december 31. után fut ki, akkor 2021-ben a kártyán szereplő lejárati hónapot követő hónap utolsó napja a végső dátum.

A mindennapos használat szempontjából a leglényegesebb teendő, hogy újra kell regisztrálni a betéti kártyákat azoknál a szolgáltatóknál, valamint webshopokban, amelyeknél az ügyfél rögzítette a kártyáját az automatikus fizetésekhez. A Mastercardokkal minden, a korábbi kártyára jellemző funkcionalitás és szolgáltatás elérhető lesz, a csere pedig ingyenes, vagyis nem jelent semmilyen többletköltséget. A K&H lapunknak ezt azzal egészítette ki, hogy az új, lézergravírozással készült kártyák a korábbi dombornyomott technológiát váltják és azzal egyenértékű használatot biztosítanak. A debitek külső megjelenése viszont teljesen más lesz. Az új design része, hogy a kártya száma, lejárati ideje és a CVV kódja a hátoldalra került. Szintén újdonság, hogy nem lesz szükség a kártyatulajdonos aláírására.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.