BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Megszabadult a Teslától a Panasonic

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
Ettől függetlenül a Panasonic továbbra is szállít akkumulátorokat az amerikai vállalatnak.

A Panasonic japán cég, amely lítium-ion akkumulátorokat gyárt a Tesla cégnek, eladta az amerikai járműgyártó összes részvényét a március végével záródott pénzügyi évben.

Erről a Nikkei japán gazdasági lap számolt be, amely

mintegy 400 milliárd jenre (3,6 milliárd dollár) becsülte az ügylet értékét. Értesülések szerint a japán cégnek újabb befektetési tervei vannak, és ehhez kell a pénz.

A Panasonic egyik illetékese azt mondta, hogy a japán vállalat értesítette a Teslát a részvényeladásról, és hogy mindez nem változtat az üzleti partneri kapcsolaton: a Panasonic továbbra is szállít akkumulátorokat az amerikai vállalatnak.

Fotó: Shutterstock

A Panasonic az első ügyletet még 2009-ben kötötte a Teslával. Egy évvel később, 2010-ben a Panasonic 1,4 millió Tesla-részvényt vásárolt 21,15 dolláros árfolyamon, összesen 30 millió dollárért, röviddel azután, hogy a Tesla részvényeit bevezették a Nasdaqon.

A Tesla részvényára 679,82 dolláron zárt csütörtökön.

A cég piaci tőkeértéke az elmúlt 12 hónapban 2,5-szeresével nőtt, ugyanakkor az év eleje óta 3,7 százalékkal csökkent. Pénteken a kereskedés első órájának végén 686 dolláron állt a Tesla árfolyama a Nasdaqon.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.