Noha még nincsenek pontos kimutatások, a részadatok alapján sejteni lehet, hogy az előző néhány évhez hasonlóan tavaly is az INA volt a legeredményesebben működő horvát vállalat. 

Horvátország 2022.11.09.INA benzinkút
Fotó: Kallus György / Világgazdaság

A Balkán-szerte ötszáznál is több töltőállomást és két olajfinomítót is működtető olajipari társaság 2022 első három negyedévében 1,56 milliárd dolláros árbevételt könyvelhetett el, ezzel toronymagasan maga mögé szorítva kihívóit. Az INA vezérigazgatója, Ratatics Péter az eredmények októberi nyilvánosságra hozatala után elmondta, hogy a vállalat jó eredményei a magas világpiaci árak mellett elsősorban a saját kitermelésnek és a megnövekedett feldolgozási kapacitásaiknak köszönhetők. A kedvező pénzügyi helyzet nyomán az energetikai cég nemrég úgy döntött, hogy 

a meghatározó horvát vállalatok sorában elsőként kollektív béremelést ad a dolgozóinak.

Januártól a fizetése a legnagyobb mértékben, 16 százalékkal, a benzinkutak kiszolgáló személyzetének emelkedik, a legkisebb 11 százalékos emelésre pedig a finomítói munkások számíthatnak. A fizetésemelés kétségkívül jól jött az alkalmazottaknak, hiszen Horvátországban rekordmagas, mintegy 13,5 százalékos az az euró bevezetése pedig további drágulást hozott délnyugati szomszédunkban.