Az ukrán munkaerőpiacot 2022-ben sokáig a munkaadók piacának nevezték, ugyanis az álláskeresőkhöz képest lényegesen alacsonyabb volt a betöltetlen pozíciók száma. Jelenleg azonban jókora élénkülésről beszélhetünk. Az országban bőven akad betöltetlen álláshely, a munkaadóknak pedig már versenyezniük kell az arra érdemes jelöltekért.

A Work.ua álláskereső weboldal szerint ötször több állás áll rendelkezésre, mint tavaly. A rohamosan éledezik, ami új kihívások elé állítja a foglalkoztatókat. Ezek egyike a szakképzett munkaerő hiánya.

Áprilisban 82 467 betöltetlen állást regisztráltak, ami 9 százalékkal több, mint márciusban volt. Valójában a munkaerőpiac jelenleg majdnem eléri a 2021. áprilisi szintet

 – derül ki a cég kutatásából.

Odessa,,Ukraine,-,03,25,2017:,Workers,In,Vests,Walk
Fotó: Shutterstock

Ami a földrajzi megoszlást illeti, a lehetőségek számát tekintve Kijev megye az éllovas, majd Dnyipropetrovszk, Lemberg, Odessza és Harkiv régió következik. Ami a betöltetlen állások mennyiségének növekedését illeti, áprilisban ez főként a fronthoz közeli megyékben mutatkozott: Harkiv (plusz 26 százalék), Szumi (plusz 17 százalék), Csernyihiv (plusz 16 százalék), Herszon (plusz 14 százalék) és Zaporizzsja (plusz 14 százalék) is javított munkalehetőségei terén.

Továbbra is nagy a munkanélküliség

A munkaerőpiac jelentős fellendülése ellenére a háború miatt továbbra is nagy a Ukrajnában. Bár idén februárban az ukrán Állami Munkaügyi Központban mindössze 156 ezer munkanélkülit tartottak nyilván, a valós adatok jóval magasabbak a hivatalosnál. Vannak, akik önállóan keresnek állást, mások nem hivatalosan dolgoznak, a hadkötelesek egy része pedig azért nem jelentkezik a munkaügyi központokban, hogy ne „hívja fel magára a figyelmet”, ugyanis a központok továbbítják a munkanélküliekről szóló információkat a katonai biztosoknak.

Julija Szviridenko miniszterelnök-helyettes, gazdasági miniszter megjegyezte, Ukrajnában meglehetősen magas a munkanélküliség szintje.

A vállalkozóktól azt hallom, hogy a munkaerőhiány a külföldön tartózkodók miatt alakult ki. Legalább ötmillió ukrán menekült Európába, ebből legalább másfél millió munkaképes korú, felsőfokú végzettséggel rendelkező személy

– fejtette ki a miniszter.

Másrészt Ukrajnában úgynevezett strukturális munkanélküliség figyelhető meg, amikor az álláskeresők képzettsége nem felel meg a munkaerőpiac követelményeinek.

Az Ukrán Nemzeti Bank (NBU) azonban már idén a munkanélküliség fokozatos csökkenésére számít. Az első negyedéves eredmények 20 százalék körüliek voltak, a jegybank az év végére a gazdasági aktivitás élénkülésének köszönhetően 18,3 százalékra számít. Az NBU előrejelzése szerint a munkanélküliségi ráta 2024-ben 16,5, 2025-ben pedig 14,7 százalékra csökken.

Nyitott állások és keresetek

A Work.ua szerint idén áprilisban több mint 30 százalékkal nőtt a munkáltatói kereslet a takarítók, a biztonsági őrök, a pultosok és a pincérek iránt. A legtöbb új állás a szolgáltató szektorban, a szálloda- és vendéglátóiparban, a turizmusban, a kiskereskedelemben, az építőiparban, valamint a védelem és biztonság területén jelent meg.

Ami a béreket illeti, a Work.ua elemzői arról számoltak be, hogy Ukrajnában jelenleg 16 ezer hrivnya (150 ezer forint) az átlagfizetés.

A cég elemzői szerint a reklámszakembereknek (átlagbér: 490 ezer forint) és a nemzetközi sofőröknek (388 ezer forint) kínálják a legtöbbet. Átlagosan 280 ezer forintnyi hrivnyával számolhatnak az üzleti elemzők, a regionális vezetők és az ingatlanosok, egy tízessel kevesebbel pedig a főmérnökök és az értékesítési koordinátorok.

A webáruházak vezetői 258 ezer, az autószerelők, autólakatosok, ügyvezető mérnökök, belsőépítészek, szervizmesterek, projektmenedzserek pedig átlagosan 233 ezer forintnyit vihetnek haza.

A legalacsonyabb átlagkereset 7900 hrivnya (74 ezer forint) és 10 500 hrivnya (98 ezer forint) között mozog. Ilyen összegekkel számolhatnak a könyvtárosok, takarítók, rendfenntartók, mosogatók, szociális munkások, állatorvosi asszisztensek és szobalányok.

A Work.ua elemzői megjegyzik, a legnagyobb kereslet az álláskeresők iránt Kijev, Harkiv, Zaporizzsja, Dnyipropetrovszk és Vinnicja megyében figyelhető meg. A legalacsonyabb igény Kárpátalja, Csernyivci, Ternopil, Cserkaszi és Ivano-Frankivszk megyében mutatkozik.

A piac elérte a háború előtti szintet

Az ukrán munkaerőpiac fellendülésének tendenciái a háború második évében meglehetősen biztatók. A betöltetlen állások száma a háború előtti szintre nőtt, ami azt jelenti, hogy egyre több esély van arra, hogy az álláskeresők képzettségüknek és tapasztalatuknak megfelelő, tisztességes munkát találjanak.

A munkanélküliség szintje azonban továbbra is nagyon magas – a 20 százalék meglehetősen fenyegető mutató. De vannak a helyzeten javító tendenciák is, ezért Ukrajnának nagyszabású állami támogatási programokkal kellene a lakosságot hivatalos elhelyezkedésre ösztönöznie.

Nagyon fontos lesz a külföldre távozott ukránok hazavonzása, sokan azonban már letelepedtek, munkát találtak, és gyermekeiket a helyi óvodákba, iskolákba járatják. Számukra erős motivációt kell teremteni, hogy vissza akarjanak térni Ukrajnába: mindenekelőtt a biztonság és a tisztességes bérek garanciáját.