Sportgazdaság

Újabb kerékpáros világverseny érkezik Magyarországra

Nyíregyháza rendezheti a 2020-as Országúti Világkupa 9. állomását, junior korosztályban. A sporttörténelmi sikerhez nagyban hozzájárult, hogy a szabolcsi megyeszékhely idén már otthont adott két nemzetközi versenynek is, és bizonyított a Kométa Kritérium Liga, valamint a V4 sorozat házigazdájaként. A 10 fordulós, nemzetközi korosztályos sorozat egyik eseményét a sportág történetében először fogadhatja hazai település – derült ki a Magyar Kerékpáros Szövetség közleményéből.

Májusban dr. Kovács Ferenc, a város polgármestere és dr. Princzinger Péter a Magyar Kerékpáros Szövetség elnöke arról beszéltek, hogy bizakodók a döntéssel kapcsolatosan, és hogy a kiváló együttműködés és a remek szervezés jó kilátásokkal kecsegtet, így a magyar kerékpársport a mára nemzetközi szinten jegyzett versenyzők mellett a versenyrendezés terén is felzárkózhat a világ élmezőnyéhez. Nem véletlen az sem, hogy Gilberto Simoni, kétszeres Giro d’Italia győztes versenyző Törzsök Zsolt és Solymosi János szervezők meghívására személyesen tette tiszteletét az akkori eseményen. Az MKSZ vezetése David Lappartient a Nemzetközi Kerékpáros Szövetség (UCI) elnökének budapesti látogatása alkalmával sikerrel lobbizott a rendezés lehetőségéért.

Fotó: Magyar Kerékpáros Szövetség

2020. július 24-26 között Visegrad 4 Juniors néven fut majd a 3 napos verseny, mely az eddig kilenc fordulós sorozatot egészíti ki. A Nations Cup futamain válogatottak vesznek részt, és olyan legendás versenyek junior verzióját foglalják magukba, mint a Párizs-Roubaix vagy a Gent-Wevelgem.

 

Nyíregyháza kerékpár Magyar Kerékpáros Szövetség
Kapcsolódó cikkek