Sportgazdaság

Fizetési plafont vezetnek be az AS Románál

Az AS Roma labdarúgócsapata fizetési plafont vezet be az újonnan érkező játékosok számára.

A Gazzetta dello Sport című sportnapilap értesülése szerint az AS Roma vezetése

3 millió euróban határozta meg a legnagyobb évi keresetet. Erre azért volt szükség, mert ebben az idényben 160 milliós bérköltsége van az egyesületnek a játékosok felé, miközben jelen állás szerint a Farkasok sorozatban másodszor lemaradnak a Bajnokok Ligája-indulást érő helyekről.

Fotó: AFP

Az AS Romának így nem lesz könnyű megszereznie a kiszemelt futballistákat a nyári átigazolási időszakban, mert a spanyol Pedro és brazil Willian a Chelsea-nél, a belga Jan Vertonghen pedig a Tottenham Hotspurnél ennél többet keres.

A rómaiak úgy próbálják majd magukhoz csábítani a futballistákat, hogy különböző célprémiumokkal lehet többet keresni a kijelölt fizetési plafonnál, ilyen a bajnoki cím, az Olasz Kupa elhódítása, vagy éppen a BL-indulás elérése.

Az AS Roma ötödik helyen áll a koronavírus-járvány miatt félbeszakított Serie A-ban, ami ismét csak az Európa-ligára jogosítaná. A második számú európai kupasorozatban a csapat nyolcaddöntős, és a Sevilla lesz az ellenfele.

AS Roma labdarúgás
Kapcsolódó cikkek