Sportgazdaság

Sikeres volt a City fellebbezése, indulhatnak a BL-ben

Megnyugodhatnak a manchesteri kékek hívei, csak 10 millió euróba került a pénzügyi fair play megsértése, a BL-indulás nem veszett el.

A nemzetközi Sportdöntőbíróság hivatalos honlapján tette közzé, hogy

a Manchester City fellebbezésének helyt adott, így az angol klub indulhat a Bajnokok Ligájában a következő két idényben –

írja a Nemzeti Sport.

Az ügy előzménye az volt, hogy még UEFA februárban – a 2012 és 2016 közötti időszakban tapasztalt pénzügyi szabálytalanságok miatt – úgy határozott, hogy

30 millió eurós büntetés mellett a 2020–2021-es és a 2021–2022-es nemzetközi klubszezonból száműzi a Cityt.

A pénzügyi fair play alapja az, hogy egyik egyesület sem költhet többet, mint amennyi a bevétele, a manchesteri klub ráadásul ennek a szabálynak a megsértése mellett nem működött együtt a kivizsgálás során. Az angol klub nem sokkal a döntés után jelezte, él a fellebbezés jogával, és a CAS-hoz fordult.

Fotó: MICHAEL REGAN / POOL / AFP

A nemzetközi Sportdöntőbíróság júniusban videokonferencia keretében tárgyalta meg a Manchester City ügyét, az ítéletet júliusra ígérte. Pep Guardiola, a Manchester City menedzsere a döntést megelőzően bizakodóan nyilatkozott, remélve, hogy a CAS engedélyezi a klub Bajnokok Ligája-indulását.

CLUB STATEMENT https://t.co/RlR33Vy2bI

— Manchester City (@ManCity) July 13, 2020

A CAS hétfőn ítéletet hirdetett: helyt adott a Manchester City fellebbezésének, így az angol klub ott lehet a Bajnokok Ligájában a következő két évadban is, viszont 10 millió eurós pénzbüntetést kell fizetnie.

Manchester City CAS pénzügyi fair play
Kapcsolódó cikkek