Szurkolókat akar a lelátókon a Manchester United
A Manchester United labdarúgócsapatának ügyvezető alelnöke, Ed Woodward arra kéri a brit kormányt, hogy más európai országokhoz hasonlóan engedélyezze a szurkolók fokozatos visszatérését a stadionokba.
Az MU szerdán közölte, hogy
nettó 23,2 millió fontos veszteséget könyvelt el a legutóbbi pénzügyi esztendőben.
Ed Woodward hozzátette: bár elismerik, hogy a közegészségügy mindenekfelett áll, de szerinte a most érvényben lévőknél következetesebb korlátozásokra lenne szükség.

„Ha az emberek órákon át ülhetnek egymás mellett a repülőgépen vagy a moziban, akkor miért ne nézhetnének meg egymás mellett labdarúgó-mérkőzést is, szabadtéri környezetben, ahol a stadionban ugyanúgy lehetőség van korlátozó intézkedésekre, valamint azok ellenőrzésére is” – nyilatkozta a Woodward.
A szurkolók jelentik ennek a játéknak az alapját, néhány következetlenség azonban számukra és a klubok számára is kiábrándító.
Jelenleg már több mint húsz európai országban engedélyezett a szurkolók jelenléte a stadionokban, legalábbis azok egy részébe.
A befogadóképesség jelentős korlátozása lehetővé teszi a társadalmi távolságtartást. Sürgetjük a brit kormányt, hogy kövesse azokat a pozitív példákat, amelyeket biztonságosan lehet kivitelezni – fűzte hozzá az alelnök.
Az angol profi bajnokságokban a márciusi leállás óta minden mérkőzést zárt kapuk mögött rendeztek meg.