Avram Glazer 71 millió fontért adna el Manchester United-részvényeket
A Manchester United bejelentette, hogy Avram Galzer értékesíteni kívánja a klub részvényeinek egy részét – adta hírül a Manchester Evening News.
Az amerikai üzletember csütörtök este ötmillió részvényt kínált eladásra, keddi határidővel.
A részvények értéke egyenként 20,13 dollár (6200 forint) volt a New York-i tőzsde csütörtöki zárásakor. A tranzakcióval 100,65 millió dollárt (közel 31 milliárd forintot keresne Glazer.

Ha az értékesítés megtörténik, akkor a 60 éves üzletember részesedése a klubban 10,2 százalékra csökkenne, ugyanakkor a Glazer család mostani 78 százalékos részesedéséből 74,9 százalék megmaradna, így továbbra is döntő részben ők lesznek a Manchester United tulajdonosai.
A hírt egy héttel azután jelentették be, hogy a klub második negyedéves pénzügyi jelentése szerint az adósságállomány 455,5 millió fontra nőtt,
azaz 64,2 millióval emelkedett az egy évvel korábbi adatokhoz képest – főként a meccsnapi bevételek elmaradása miatt.