Sportgazdaság

Joan Laporta lett az FC Barcelona elnöke

A katalán klub korábbi irányítója a szavazatok mintegy 58 százalékát söpörte be.

Joan Laporta győzött az FC Barcelona vasárnapi elnökválasztásán, a katalán klub korábbi irányítója a szavazatok mintegy 58 százalékát söpörte be.

A Barcelona korábbi elnöke, Josep Maria Bartomeu október végén mondott le tisztségéről, azóta ideiglenes megbízatással a gazdasági bizottság vezetője, Carles Tusquets irányítja a klubot. Bartomeut március elején korrupció gyanújával előállították, de kihallgatása után távozhatott.

Fotó: Lluis Gene / AFP

Az előző elnök távozásakor még heten gondolták úgy, hogy három hónappal később versenybe szállnak majd a tisztségért,

de végül négyen indultak, köztük a klubot 2003 és 2010 között már irányító Laporta.

Az ügyvéd végzettségű régi-új vezető korábban megemlítette, kölcsönös a tisztelet közte és a hatszoros aranylabdás Lionel Messi között, megválasztása esetén mindenképpen arra törekedne, hogy a klub ikonja maradjon az együttesnél.

Lionel Messi FC Barcelona Joan Laporta
Kapcsolódó cikkek