Történelmi siker előtt áll a magyar labdarúgás: 1992 után először fordulhat elő, hogy két magyar csapat is főtáblára jusson egy európai kupasorozatban, ráadásul a mostani jóval nagyobb siker lenne, hiszen 30 évvel ezelőtt csak a néhai Intertoto-kupában és a Közép-európai Kupában voltak érdekeltek a magyar klubok. Ezúttal viszont a második és a harmadik számú kupasorozatba, az Európa-ligába (EL) és az Európa Konferencia-ligába (EKL) juthatna be a Ferencváros és a Mol Fehérvár. 

Fotó: Árvai Károly

Az esélyek mindenképp a fővárosi zöld-fehérek mellett szólnak, hiszen a Fradi múlt héten Budapesten 4-0-ra nyert az ír Shamrock Rovers ellen. Az utóbbi gárda nagyon fogadkozik a ma esti visszavágó előtt, de játékosaik is tudják: 

csoda kellene ahhoz, hogy legalább négy gólt rúgjanak a magyar bajnoknak úgy, hogy egyet sem kapnak közben, amellyel még mindig csak a hosszabbítás lenne meg.

 A Ferencváros így zsinórban másodszor, az elmúlt négy évben harmadszor lehet ott az EL csoportkörében. 

Jól járhatnak a fogadók, ha hozza a kötelezőt a Fradi

A Tippmix 1,44-szoros pénzt fizet a Ferencváros hazai győzelmére a Shamrock Rovers ellen, ami meglepően fogadóbarát ajánlat, tekintettel arra, hogy az írek a keretük értéke alapján utolsók lennének az NB I.-ben.

A Fradi esélyeit a fogadóirodák is elismerik: a legtöbb oldalon a Ferencváros győzelme hozna kevesebb pénzt, a Tippmixprón például 1,95-szoros pénzt fizetne a Fradi-siker, míg 3,7-szereset a Shamrock győzelme. A csoportkörbe jutás rögtön 3,63 millió eurót hozhat a Ferencváros konyhájára, a pénzdíjat pedig még tovább növelhetik: gyakorlatilag minden pont további 210 ezer eurót, a továbbjutás pedig még több százezer eurót jelentene.  

Köln 20220817 Labdarúgás 2022 Konferencia Liga KL Mol Fehérvár FC Videoton edzés Fotó Mol Fehérvár FC
Fotó: Mol Fehérvár FC

Jóval nehezebb dolga van a Mol Fehérvárnak, amely óriási meglepetésre múlt csütörtökön 2-1-re győzött idegenben a német 1. FC Köln ellen. Az eredmény még úgy is parádés, hogy a mérkőzés 70 percét emberelőnyben játszotta a székesfehérvári csapat. 

A győzelem a visszavágón rendkívül nehéz lesz, de nem lehetetlen, így elképzelhető, hogy a Fehérvár is ott lesz az EKL főtábláján. 

Az újabb Fehérvár-bravúrban a fogadóirodák sem bíznak annyira. A Tippmixpró 7-szeres pénzt fizet, ha a piros-kékek ismét nyernek, viszont a Köln sikere csak 1,42-szoros pénzt érne. A döntetlen, amely egyben fehérvári továbbjutást jelentene, ez esetben 5,5-szeres pénzt fizetne. A EKL-ben a csoportkörért járó díj 2,94 millió euró, míg a győzelmekért 500 ezer, a döntetlenért pedig 166 ezer eurót fizet az UEFA.