Kuttor Attila kedden távozott az OTP Bank Ligában újonc Vasas FC vezetőedzői posztjáról. Az angyalföldi klub honlapja szerint Tóth Mihály pályaedző szerződését is felbontották.

A szakember tavaly nyár óta 48 mérkőzésen irányította a Vasast, amely idén – négy év után – visszajutott az élvonalba. Ott azonban visszafogottan kezdett: hét fordulót követően még nyeretlen, öt döntetlennel és két vereséggel a 11., utolsó előtti helyen áll a tabellán. A legutóbbi fordulóban otthon játszott 1-1-es döntetlent az előző szezonban bronzérmes Puskás Akadémiával.

Ez már a második edzőváltás a jelenlegi kiírásban, múlt szerdán Joao Janeiro távozott a Debrecentől, amelyet szombaton ideiglenes megbízatással Dombi Tibor irányított.

Frissítés (12:45):

 A Vasas labdarúgócsapata bejelentette, hogy Kondás Elemér veszi át a csapat irányítását. Az 58 éves tréner korábban 2-2 bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet szerzett a Debrecen labdarúgócsapatával.