Nehéz olyan jelzőt találni, amelyet a magyar sajtóban még nem használtak a Kecskeméti TE szereplése kapcsán az OTP Bank Liga labdarúgó NB I. tíz fordulója alatt. A legutóbbi kiírásban még a másodosztályban szereplő kecskemétiek az egyik legszerényebb infrastruktúrával és költségvetéssel rendelkeznek a honi élvonalban, mégis olyan csapatokat győztek le eddig, mint a mezőnyből toronymagasan kiemelkedő és jelenleg a második számú európai kupasorozat, az Európa-liga csoportkörében szereplő Ferencváros – amelynek egyetlen futballistája, a mali származású jobbszélső, Adama Traoré többet ér, mint a KTE játékoskerete –, és jelenleg a második helyen állnak.

A Ferencvárost (zöld-fehér) legyőző kecskemétiek költségvetése a legkisebb az NB I.-ben. Fotó: Kovács Péter / Nemzeti Sport

A klubok, labdarúgók piaci értékének meghatározására szakosodott német Transfermarkt Traorét 5, míg a Kecskemét 27 tagú keretét összesen 4,83 millió euróra taksálja. 

A Bács-Kiskun megyei egyesület 4,5 millió euróból (1,93 milliárd forint) gazdálkodik, s a költségvetése nemcsak a már említett Fradiétól – 40 millió euró (17,19 milliárd forint) – van jócskán elmaradva, de a többi első osztályú klub is megelőzi. Az eddigi tíz mérkőzésen a Kecskemét négy döntetlen mellett csupán egyszer kapott ki, a megszerezhető pontok 63 százalékát begyűjtötte (19). 

Labdarúgó OTP bank liga
 

A Zalaegerszeg után 

a legalacsonyabb átlagéletkorú együttes (24,1 év) mindössze négy külföldit foglalkoztat,

keretében több olyan futballista is található, akit előző klubja átadólistára tett, vagyis valószínűleg mindenkiben dolgozik a bizonyítási vágy.

Gazdasági szempontokból is alapos tervezés előzte meg, amit az idény előtt vállaltunk. Csak örülünk, hogy az elvárások felett szerepel a csapat. Viccesen mondhatom, hogy ebben már van rutinunk, az előző szezonban a 8–12. helyet céloztuk meg az NB II.-ben, ám végül feljutottunk az élvonalba

– mondta a VG-nek a Kecskeméti TE ügyvezetője, Filus Andor.

Az 1911-ben alapított egylet először 2008-ban szerepelt az NB I.-ben, az elején nem is rosszul, az akkori kiírást ötödikként zárta. Legnagyobb sikerét azonban 2011-ben aratta, amikor a jó nevű, közép-afrikai köztársaságbeli Foxi Kéthévoama triplájával 3-2-re megverte a Videotont, és ezzel elhódította a Magyar Kupát.

A Széktói Stadion csak félig felel meg az előírásoknak, ezért mindössze 1983 KTE-szurkoló látta a helyszínen a Fradi elleni sikert. Fotó: Kovács Péter / Nemzeti Sport

2015 nyarán mégis beütött a krach, A 2014–2015-ös élvonalbeli kiírásban a 9. helyen végző, de az újabb induláshoz szükséges licencet nem kapó, így alacsonyabb osztályba sorolt kecskemétiek még a harmadosztályú szereplés pénzügyi terheit sem tudták vállalni, emiatt nevüket elbukva Kecskeméti LC-ként folytatták a megye I.-ben. Az elmúlt hét évben tehát négy különböző osztályt járt meg az immár ismét KTE néven szereplő csapat.

„Érdemben a múltról nem tudok és nem is szeretnék nyilatkozni, hiszen 2015-ben az akkori klubot működtető gazdasági társaság gyakorlatilag megszűnt – folytatta Filus. – Mi már két évvel a kizárás után, szinte a nulláról indulva kezdtük meg az építkezést öt esztendővel ezelőtt a megye I.-ben, amikor már két idényt lehúzott a negyedosztályban a klub. A legfontosabb elvünk az, hogy csak addig szabad nyújtózkodni, ameddig a takaró ér, ehhez mérten kell meghatározni a célokat is. Ez persze hozhat magával elvárások feletti sikereket is, de nem szabad szem elől téveszteni a realitásokat és az eredetileg kitűzött célt.”

Százból négyen számítottak a Ferencváros vereségére

Az össznyeremény értéke így is elérte a 27 millió forintot.

Ez pedig nem más, mint elérni 30–40 pontot és bennmaradni az OTP Bank Ligában. A kecskemétiek ügyvezetője úgy véli, ha ezt a pontmennyiséget esetleg korábban elérik, mint tervezték, akkor lehet új célokat kitűzni maguk elé, addig azonban felesleges számolgatni. Kiemelte, van egy kitűnő szakmai stábjuk, egy jó szemléletű játékoskeretük, nyugodt hátterük, a közösségük pedig nagyon családias és erős. 

A jó szereplés hatása érezhető, régen volt ekkora futball-láz Kecskeméten

– jelentette ki Filus. Hozzátette, azt korábban nehezen hitték, hogy kicsi lesz a stadion, ám a Ferencváros ellen eljutottak oda, hogy másfél héttel a meccs előtt elfogytak a belépők. A nyáron egyébként úgy nyilatkozott, hogy három ütemben, körülbelül 1,6 milliárd forintból minden szempontból első osztályú létesítményt lehetne kialakítani a városban. Az akkori fejlesztések összege és a későbbiek előkészítése már júniusban 400 millió forintra rúgott a Széktói Stadionban.

„Ebben természetesen az is benne, hogy csak félig felel meg a stadionunk az NB I.-es követelményeknek, ezért 2527 néző jelenti a telt házat. Ebből csak 1983 jegyet tudunk eladni a hazai szurkolói szektorokba, de bízunk benne, hogy a megálmodott fejlesztések a közeljövőben folytatódhatnak. Már az is nagy szó, hogy itthon rendezhetjük a meccseket, ezért a nyáron nagyon keményen meg kellett dolgoznunk” – jelentette ki. Megjegyezte, annak örülnek, hogy egyre több helyi támogató csatlakozik ebben a nehéz gazdasági időszakban is, élvezik a városvezetés bizalmát is.

Az FTC legyőzésével kapcsolatban az ügyvezető úgy nyilatkozott, az a siker csak akkor jelent előnyt, ha ezután is két lábbal a földön járnak. Biztos ugyanis abban, hogy egy olyan futballélmény volt a kecskeméti drukkereknek a Fradi-meccs, amelyre talán a Magyar Kupa megnyerése óta nem volt példa. A kecskemétiek az őszinte kommunikációban hisznek azóta, hogy a megyei bajnokságban elkezdték az építkezést, és talán ez az, amit egyre többen értékelnek. Filus szerint a Ferencváros továbbra is Magyarország legjobb klubja, a bajnoki cím toronymagas esélyese, de büszkeséggel tölti el őket, hogy fel tudták borítani a papírformát. Van egy jól látható, világos filozófiájuk, 20-23 éves magyar játékosokban gondolkodnak, szeretnének értéket teremteni a magyar futballban. Az eddigi eredményeik arra mindenképpen jók lehetnek, hogy a jövőben hitelessé és meggyőzővé tegyék ezt a koncepciót.

Filus Andor végezetül így felelt arra a kérdésre, hogy a kecskemétiek vizionálnak-e már nemzetközi találkozókat a Széktói Stadionban: 

Álomszerű lenne, de maradjunk a realitásoknál. Hét év szünet után tíz NB I.-es meccset játszottunk le eddig újoncként, felelőtlenség lenne ilyesmiről beszélni.

A Kecskeméti TE legértékesebb játékosai