Az utóbbi idők ferencvárosi dominanciája miatt ritkán fordul elő, hogy egyik fővárosi csapat sem képes nyerni a magyar élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban – az OTP Bank Liga legutóbbi, 14. fordulója záró mérkőzésén az éllovas FTC azután játszott 2-2-es döntetlent a Mol Fehérvárral, hogy a Budapest Honvéd 5-0-s, az Újpest 1-0-s, a Vasas pedig 3-0-s vereséget szenvedett. A négy budapesti klub tehát összesen egy pontot és két gólt szerzett, miközben 11-et kapott – ilyenre sem mostanában volt példa, miként arra sem, hogy hárman közülük a tabella utolsó három helyét foglalják el. 

Budapest 20221021 Labdarúgás NB1 NBI Vasas Kecskemét KTE fotó  földi imre  balhé  BERECZ ZSOMBOR Budapest 20221021 Labdarúgás NB1 NBI Vasas Kecskemét KTE fotó földi imre  balhé  BERECZ ZSOMBOR
Fotó: Földi Imre

A kivétel nélkül csak magyarokat foglalkoztató Vasas 30 tagú játékoskerete 6,95 millió eurót (2,785 milliárd forint) ér a mértékadó Transfermarkt szerint, legértékesebb játékosa, a kragujeváci születésű, de nemzeti együttesünkben már 16 alkalommal pályára lépő, 800 ezer euróra (320,598 millió forint) taksált Holander Filip kétszer annyiba kerül, mint a kapitány Berecz Zsombor. A gárdához a nyári átigazolási szezonban 17 futballista érkezett, míg 14-en távoztak. A legtöbben szabadon igazolhatóként váltottak egyesületet, így mindössze a Holanderért kifizetett 250 ezer euró (100,197 millió forint) miatt zártak ugyanekkora veszteséggel. 

Jámbor János majd’ három éve adta el tulajdonrészét, így a Vasas többségi tulajdonosa az egykori Wallis-alapító, azóta számos vállalkozásba fektető Nagy György lett, akit a hazai Forbes magazin 39,1 milliárd forintos vagyonával idén beválasztott az 50 leggazdagabb magyar közé. A több mint ötezer néző befogadására képes, megújult Illovszky Rudolf Stadiont 2017 márciusában kezdték el építeni,

2019 júliusában adták át, költsége 8,130 milliárd forint volt.

Hiába a milliárdos tulaj, létesítmény, a kivételes lehetőségek ellenére sem jönnek az eredmények az angyalföldieknél: 12 ponttal utolsók az első osztályban, ahová 2018-as kiesésüket követően egyébként is csak nagy nehezen jutottak vissza a tavasszal. A gárdát jellemző edző- és játékoskeringő sem segít a piros-kékek renoméján, pedig a német Bundesligát is megjárt csatára, Novothny Soma egyszer még nemzetközi szereplést is vizionált… 

20221022 Zalaegerszeg OTP Bank Liga NB I. férfi labdarúgó  mérkőzés ZTE FC - BUDAPEST HONVÉD.Fotó: Pezzetta Umberto pu Zalai Hírlap Képen: MIM  GERGELY (6)DOKA ALBI (17) 20221022 zte fc - honvéd 0-2 nb1 mérkőzés zalaegerszeg pezzetta umberto pu zalai hírlap
Fotó: Pezzetta Umberto

Az utolsó előtti, tizenegyedik Budapest Honvéd furcsa módon győztes meccs után rúgta ki skót edzőjét, Tam Courtsot októberben, hogy azóta három pozíciót csússzon vissza a tabellán utódja, a horvát Dean Klafuric vezetésével. A 8,23 millió eurós (3,298 milliárd forint) játékoskerettel büszkélkedő kispestiek 28 tagú csapatában 15 a külföldi, a legértékesebb is az, a szerb csatárnak, Nenad Lukicsnak 1 millió euró (400,747 millió forint) az ára, majdnem kétszer annyi, mint az őt a rangsorban követő Herdi Prengáé és Szappanos Péteré együttvéve. Habár a nyáron 6,28 millió euró (2,517 milliárd forint) összértékű futballisták érkeztek hozzájuk, értük csupán 300 ezret (120,224 millió forint) fizettek (pontosabban csak az albán jobbhátvéd, Albi Doka került ennyibe). A nyári mérlegük: 22-22 érkező és távozó. 

A Metalcom csoporthoz tartozó befektetőcég, a Reditus Equity Zrt. vásárolta meg a Honvéd Futball Club Kft. 100 százalékos üzletrészét a Quinex America LLC-től, a nevadai The Hemingway Group leányvállalatától 2019 áprilisában. 

Az egykori tulajdonos, George F. Hemingway 10 millió euróra (4,007 milliárd forintra) taksálta klubját, de a Forbes szerint valószínűleg nem kapott érte ennyit, a vevő mindenesetre a tranzakciót megelőzően 2 milliárd forintos beruházási hitelt vett fel a Takarékbanktól.

A Honvéd modern, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) skáláján 4-es besorolású, több mint 8000 fő befogadására alkalmas stadionja, a Bozsik Aréna, 

az eredetileg tervezett 5 milliárd helyett végül 17-be került,

és 2021 júliusában adták át. Azóta azonban a kispestieket is utolérte a rezsiválság, a klub vezetősége úgy döntött, hogy a Fradi elleni november 13-i, hazai találkozójuk után költségcsökkentés címén bezárják a létesítményüket, és felnőtt gárdájuk edzéseit átszervezik 

a több mint 4 milliárd forintos beruházás részeként megvalósuló Magyar Futball Akadémiára.

A XIX. kerületiek utánpótlása az egyik legjobb Magyarországon, mégis tele vannak légióssal, amit a szurkolók nem néznek jó szemmel, a tavasszal épphogy csak benn maradtak az NB I.-ben. A Vasashoz hasonlóan itt is igaz a megállapítás: hiába a kiegyensúlyozott pénzügyi háttér, az európai színvonalú aréna, a pályán nem megy a 13 pontos Honvédnak. 

Budapest 20221030 Labdarúgás 2022 NBI NB1 OTP Bank Liga Újpest UTE Puskás Akadémia Fotó Árvai Károly  Nemzeti Sport Csongvai Áron Budapest 20221030 Labdarúgás 2022 NBI NB1 OTP Bank Liga Újpest UTE Puskás Akadémia Fotó Árvai Károly Nemzeti Sport Csongvai Áron
Fotó: Árvai Károly / Nemzeti Sport

Szintén 13 pontja, de jobb gólkülönbsége van az Újpestnek, amely így egyelőre a kiesést jelentő vonal fölötti tizedik helyen áll. A lila-fehéreknél van a legtöbb külföldi az első osztályban, szám szerint 21, ami a 7,15 millió eurós (2,903 milliárd forint), 28 főből álló játékoskeretet illetően nagy arány (75 százalék). Legértékesebb labdarúgóját, a francia középpályás Yohan Croizet-t 500 ezer euróra (200,374 millió forint) tartják, őt a szerb balhátvéd, Nemanja Antonov követi a listán 450 ezerrel (180,214 millió forint). A nyár óta 13 focistát igazoltak az újpestiek, mindegyiküket ingyen, és ugyanennyien hagyták el az egyesületet, szintén térítésmentesen. 

A IV. kerületiekkel kapcsolatban idén is több helyen megjelent a pletyka, miszerint a belga Roderick Duchatelet – akinek édesapja, a közgazdász-mérnök végzettségű, majd sikeres vállalkozó és politikus, 

Roland Duchatelet 500 millió eurót (200,237 milliárd forint) meghaladó vagyonával egykoron Belgium hetedik leggazdagabb embere volt

– 11 év után eladja a klubot, ám ez továbbra is várat magára. Habár a címervita óta a drukkerek körében roppant népszerűtlen ifjabbik Duchatelet és az együttes volt játékosa, Kovács Zoltán között már megszületett a megállapodás, 2022. június 30-ig nem teljesült a fizetés (korábban 20 millió euróról szóltak a hírek), így a szerződés automatikusan érvényét veszítette. A magyar sajtóban arról cikkeztek, hogy egy kínai hátterű cég, 

a Magyarországon 4,45 milliárd forint törzstőkével alapított FSG (Hungary) Holdings Kft. lehetett volna a vevő. 

Az Újpest eredetileg 13 501 fős létesítménye, a Szusza Ferenc Stadion befogadóképessége a 800 millió forintos korszerűsítés során 12 670-re csökkent, a hazai és a vendégszurkolók szektora felcserélődött, a mosdókat, illetve a sajtórészt felújították, és további büféhelyiségeket alakítottak ki. A későbbiekben az egyesület súlyos milliókat költött a pályafűtés kiépítésére és a gyep teljes újravetésére, de a komplexum még így is elmarad budapesti társaitól.

Noha az Újpest infrastruktúráját tekintve némileg kakukktojás a fővárosi egyesületek között, szimpatizánsait ez nem vigasztalja, a kiesés réme évről évre ugyanúgy fenyegeti, mint a Honvédot vagy a Vasast. 

Rajtol az NB I.: a pályán és pénzügyileg sem tudja felvenni a versenyt senki a Fradival

A fogadóirodák szinte már nem is fizetnek a Fradi bajnoki címéért, annyira biztosnak veszik az újabb sikert. Csak két klub lett veszteséges tavaly.