Kizárták a magyar válogatottat a most zajló U19-es jéglabda-világbajnokságról, mert a gyanú szerint a csapat egyik játékosa kábítószert fogyasztott – írta a Magyar Bandy Szövetség Facebook-oldala szombaton.

A svédországi Göteborgban zajló korosztályos vb-re az U21-es magyar együttes mint meghívott csapat került ki, és az első, pénteki meccsén 17–0-ra kikapott a finnektől. A mérkőzés után felmerült annak a gyanúja, hogy az egyik magyar játékos kábítószert fogyasztott.

„A verseny zsűrije a magyar válogatott vezetőségével együtt úgy döntött, hogy azonnal hazaküldi a csapatot. Az esetet jelentették a rendőrségnek, az ügyet kivizsgálják” – írta a Nemzetközi Bandy Szövetség közleménye. Pär Gustafsson, a svéd szövetség főtitkára, az ifi torna versenyigazgatója azt mondta, teljesen jogos a magyar csapat hazaküldéséről hozott döntés.

A magyar sportági szövetség közleményében azt írta:

A felmerült gyanú szerint egy játékos kábítószert fogyasztott. A sportolóhoz méltatlan viselkedést a Magyar Bandy Szövetség elítéli, a zsűri döntését elfogadja és a zéró tolerancia szellemében támogatja. Tekintettel a folyamatban lévő eljárásra, a vizsgálat lezárásáig további információt nem tudunk megosztani.