Mit tehet egy labdarúgó-egyesület, ha egy játékosát büntetőeljárás alá vonják, de utána nem ítélik el, hanem felmentik, vagy az ügy el sem jut a döntési szakaszba, viszont a közvélemény jelentős hányada szerint a szabadságvesztést érő bűncselekményekkel megvádolt sportolónak így sincs helye a küzdőtéren?

Manchester United v BSC Young Boys: Group F - UEFA Champions League
Mason Greenwood továbbra sem látogathatja az edzéseket.
Fotó: Robbie Jay Barratt – AMA

Ebben a helyzetben van az angol Premier League rekordbajnoka, a jelenleg a harmadik helyen álló Manchester United, amelynek fiatal csatárát, Mason Greenwoodot 2022. január 30-án vették őrizetbe szexuális erőszak, annak kísérlete és további erőszakos cselekmények gyanújával. A klub még aznap bejelentette, hogy nemcsak a mérkőzésektől, hanem az edzések látogatásától is eltiltja, ugyanakkor nem függesztették fel, a heti 75 ezer fontosra (32,8 millió forint) becsült fizetését továbbra is folyósították, és a klubhonlapon is fellelhető maradt a névjegye. Ugyanakkor a Nike bejelentette, hogy már nem tartozik a sportolói közé és a legnépszerűbb focis videójátékból, a FIFA-ból is száműzte a gyártó EA Sports.

Óvadék elleni szabadlábra helyezések, azok szabályainak megszegése miatt újbóli letartóztatások, két rövid bírósági látogatás és kerek egy év eltelte után múlt csütörtökön, a rendőrség bejelentette: 

megszüntették az eljárást, miután kulcsszemtanúk visszavonták a vallomásaikat, új információk is napvilágra kerültek, így pedig már nincs reális esélye annak, hogy Greenwoodot elítéljék.

Mit szólnak a fontízmilliókat fizető szponzorok?

A fejleményt regisztrálva a Manchester United bejelentette: most az ő belső vizsgálatuk következik, csak annak lezárultával határoznak a következő lépésekről, addig nem is nyilatkoznak a témában, és mindehhez nem rendelnek határidőt sem.

Itt tartunk most, amikor felvetődik a kérdés: mit lehet kezdeni a jog által nem elítélt, huszonéves korára a United nagycsapatában már 83-szor játszó, ezalatt 22 gólt szerző és a felnőtt válogatottban is bemutatkozó, azaz kizárólag szakmai értékelés szerint világklasszis tehetségű, de egy éve normálisan nem edző, és főleg ilyen súlyos vádakkal illetett játékossal? Vissza kell-e őt integrálni a klub életébe, engedélyezni kell-e neki az edzések látogatását, vagy akár a részvételt a mérkőzéseken? Mit szólnak a kényes helyzethez az egyesület kereskedelmi partnerei, az évi 75 millió fontot (32,8 milliárd forint) fizető sportszerszolgáltató Adidas, a 47 milliót (20,5 milliárd forint) utaló mezszponzor, a TeamViewer vagy a 20 millióért (8,8 milliárd forint) a mezek karján, illetve az edzőpólókon szereplő DXC Technology, illetve Tezos? Valamire hivatkozva fel lehet-e mondani Greenwood szerződését, lehetőleg nulla vagy minimális anyagi veszteséggel?

A szexuális erőszak esetén nehéz a bizonyíthatóság, szakértőket és pszichológust kell kirendelni... Viszont ha valakit szexuális erőszak miatt elítélnek, az egyértelműen szabadságvesztés, tehát utána egy focista legfeljebb egy másik csapatot, a börtönválogatottat erősítheti

 – kezdte a helyzet áttekintését dr. Borbély Zoltán ügyvéd, aki 2010 és 2013 között a Magyar Labdarúgó-szövetség elnökségi tagja és jogi igazgatója volt.

A korábban a Fővárosi Bíróságon, a Fővárosi Főügyészségen és a Legfőbb Ügyészségen is dolgozó Borbélytól megkérdeztük: hol a jog és a közvélemény nehezen felmérhető hatásának a határa, hiszen Greenwood esetén sok drukker – férfi és női egyaránt – jelentette már ki, hogy a büntetőjogi eljárás megszüntetése dacára számára elképzelhetetlen a játékos visszatérése szeretett klubjába, mások viszont azzal érvelnek, hogy a csatár jogilag ártatlan, azaz miért ne térhetne vissza.

Van, ahol felmondott a teljes női csapat

„1995-ben az Ajax csatára, a holland Patrick Kluivert két halálos áldozattal járó közlekedési balesetet okozott, majd a Bajnokok Ligájában gólt rúgott a Fradinak. 2009-ben Erwin Koeman szövetségi kapitány úgy szerepeltetett a magyar válogatottban egy labdarúgót, hogy szintén halálos közúti baleset gondatlan okozása vétsége miatt volt folyamatban ellene büntetőeljárás. Akadt olyan szövetségi kapitányunk is, akinek szintén halálos közúti baleset miatt korábban ülnie kellett Tökölön – megjegyzés, hogy az a konkrét ügy a jogszabályi környezet változása miatt ma már felmentéssel is zárulhatna, hiszen elsőbbségadást megszegő autót igyekezett kikerülni, ezért hajtott fel a járdára, és baleset-elhárító mozdulattal ütötte el a gyalogost” – részletezte Borbély, körbejárva, hogy folyamatban lévő büntetőeljárás vagy letöltött büntetés sem feltétlenül gátja a szakmai karrier folytatásának.

Láttunk ilyesmire például külföldön is: a Grenwoodhoz hasonlóan angol válogatott és szexuális erőszakkal vádolt 

Adam Johnson kilenc hónapig játszott még, miután 2015 márciusában megvádolták, munkaadója, a Sunderland csak azt követően rúgta ki 2016 februárjában, hogy két vádpontban bűnösnek vallotta magát.

 Hat év szabadságvesztésre ítélték, a felét töltötte le, amikor 2019-ben kiengedték.

A gyakorlat hozott ellentétes példát is, amikor gyors és határozott döntést hozott a munkaadó: a mexikói UNAM január végén bontotta fel a brazil Dani Alves szerződését, miután a spanyol rendőrség napokkal korábban őrizetbe vette szexuális zaklatás vádjával. Olyan is előfordult, hogy a köz véleménye sodorta el a rosszhírű futballistát. Amikor a skót másodosztályú Raith Rovers 2022 januárjában leigazolta David Goodwillie-t, akit szintén szexuális erőszakkal vádoltak, és egyik vádlójának bíróságon kívül megegyezve fizetett is 100 ezer fontot, a klub főszponzora, harminc alkalmazott, valamint a teljes női csapat felmondott, és még Nicola Sturgeon miniszterelnök is nemtetszését fejezte ki, úgyhogy a csatár nyolc hónappal később nulla mérkőzés és gól után távozott.

Az értékcsökkenésről a piac dönt

Szóval kényes és kusza a helyzet, amiből ki kell navigálnia magát a Manchester Unitednek. 

A város másik klubjánál, a héten pénzügyi szabálytalanság miatt elővett Manchester Citynél is gondolkodhatnak, hiszen az ő francia balhátvédjük, Benjamin Mendy nyolcrendbeli szexuális erőszak vádjával járja a bíróságokat, viszont hat alól már felmentették.

Benjamin Mendy court case
Benjamin Mendy (balra) legutóbb 2021 augusztusában játszott a Manchester Cityben
Fotó: Peter Byrne – PA Images

Megpróbálhatunk eligazodni más sportban előfordult bűncselekmények vizsgálatával, ám ezek is legfeljebb tippeket adhatnak arra nézve, mi történhet a fentebb említett futballistákkal.

A bundaügyek idején olyan előfordult Magyarországon, hogy bizalomvesztés miatt szerződést bontottak valakivel, és a vonatkozó munkaügyi pert is megnyerték

– reflektált Borbély Zoltán. „Még a Magyar Sakkszövetség szabályzatában is benne van a fordulat, hogy sportemberhez méltatlan magatartás, amit elő lehet venni akkor is, ha esetleg valakit a bíróság felment. Bármilyen kontraktust meg lehet szüntetni, még a határozott idejűt is – ha ennek vállalják az ódiumát. Ám igazából látnunk kéne a konkrét szerződés részleteit, az abban lefektetett szankcionálható tételeket. Mindenesetre arra nincs semmilyen kötelezettség, hogy egy klub minden körülmények között játszassa az adott sportolót.”

Már csak egy kérdés marad: mi történik akkor, ha a Manchester United nem bontja fel Mason Greenwood szerződését, de többet nem is akarja foglalkoztatni, úgyhogy köztes útvonalat választva megkísérli értékesíteni a játékjogát: ez esetben mekkora árengedménnyel kéne számolnia?

„Más típusú bűncselekmény, adócsalás vádjával Cristiano Ronaldo és Lionel Messi ellen is eljárást folytattak a spanyol hatóságok, de a piaci értékük tekintetében ez semmit sem számított” – mutatott rá Borbély Zoltán. 

„Azt pedig, hogy egy szexuális erőszakkal megvádolt, ám nem elítélt játékos esetén mekkora az értékvesztés, azt egyedül a piac dönti el.”