BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Az F1-bajnok Nelson Piquet-nek egymillió dollárt kell fizetnie, amiért megsértette Lewis Hamiltont

Nelson Piquet még 2021-ben tett rasszista és homofób kifejezéseket Hamiltonra azt követően, hogy a hétszeres bajnok a Brit Nagydíjon ütközött Max Verstappennel. A belga–holland származású Verstappen barátnője a 70 éves Piquet lánya. Az egykori brazil F1-pilótát több emberijog-védő csoport is beperelte a kijelentései után, a bíróság pedig most elmarasztalta.

A Forma–1 háromszoros bajnokát, Nelson Piquet-t 950 ezer dolláros erkölcsi kártérítés megfizetésére kö9telezte a bíróság 2021-es rasszista és homofób megjegyzései miatt.

Nelson Piquet Senior, 2008 Spanish Grand Prix
Fotó: Getty Images

A brazil származású Piquet a „neguinho” szóval illette Lewis Hamiltont. 

Ezt a szlenges kifejezést nagyjából úgy lehetne lefordítani, hogy „kis fekete srác”. Tavaly egy olyan videó is elterjedt a neten, amiben Piquet homofób nyelvezetet használva beszél Hamiltonról.

Max Verstappen egy F1-szimulátorral szereltette fel a 10 millió fontos magánrepülőjét

Elhivatottságból jelesre vizsgázott a kétszeres F1-világbajnok Max Verstappen. A Red Bull pilótája minden szabadidejét a versenyzésre fordítja, ez alól pedig az sem kivétel, amikor utazik. Épp ezért egy csúcstechnológiás Forma–1-szimulátort építtetett be a Falcon–900EX típusú magánrepülőjébe, hogy a hosszú, világ körüli utak alatt is a munkájával foglalkozhasson. A versenyző a valóságos verseny mellett a virtuális futamokért is rajong, részt vett a Virtual Le Mans 24 órás versenyen is.

A brazil bíróság arra kötelezte az F1-bajnokot, hogy fizessen meg 5 millió brazil realt kollektív erkölcsi kártérítés címén. A pénzt a faji egyenlőség előmozdítására, illetve az LMBTQ közösség diszkriminációja elleni küzdelemre fogják fordítani. A bíró megállapította, hogy az egykori versenyző megsértette Brazília 2010-ben elfogadott faji egyenlőségről szóló törvényét.

A Piquet ellen több emberi jogi csoport is pert indított a megjegyzései miatt.

A 70 éves Nelson Piquet a megjegyzéseit akkor tette, amikor Lewis Hamilton és a Red Bull pilótája, Max Verstappen közötti, a Brit Nagydíjon 2021-ben történt balesetről beszélt. Azt tudni kell, hogy a lánya, Kelly Piquet Max Verstappen barátnője.

Piquet később elnézést kért a meggondolatlan szóhasználata miatt. Hozzátette, hogy a neguinho szó a brazil portugál nyelvben egy régóta és széles körben használt szinonimája a fiú vagy a személy szavaknak. Kijelentette, hogy soha nem volt célja, hogy bárkit megsértsen – írta meg a Fox News.

A homofóbiát azért sütötték rá a háromszoros F1-bajnokra, mert félreérthetően fogalmazott a 2016-os sorozat versenyfutásával kapcsolatban. A bíró szerint Piquet azt sugallta, hogy Hamilton azért nem nyerte meg a 16-os futamot mercedeses csapattársával, Nico Rosberggel szemben, mert homoszexuális. A bíró szerint Piquet párhuzamot vont a homoszexualitás és a vereség között, amivel úgy állította be a nem heteroszexuális nemi irányultságot, mintha az negatív tulajdonság lenne.

Piquet fellebbezhet az ítélet ellen.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.