Jim Ratcliffe brit milliárdos nem akar „ostoba összeget” kifizetni a Manchester United labdarúgóklubért, amelyet november óta árul az amerikai Glazer család.

Fotó: AFP

Az Ineos vegyipari cégcsoport 70 éves első embere erről annak kapcsán beszélt a The Wall Street Journalnek, hogy szerdán jár le az angol együttesért zajló licitháború második köre, eddig várják ugyanis az újabb ajánlatokat.

Inkább közösségi cselekedetként tekintek a vásárlásra, mintsem üzleti befektetésként. Hogy döntöd el, hogy egy festmény vagy egy ház mennyibe kerül? Nem attól függ, mennyibe került felépíteni, vagy megfesteni. Amit nem szeretnél, az az, hogy ostoba összeget fizess érte, mert akkor egyből meg fogod bánni, hogy megvetted

– fogalmazott a gyerekkora óta MU-szurkoló milliárdos.

A legrosszabb forgatókönyvet valósíthatja meg a Barcelona búcsúja az Európa-ligától

Gyülekeznek a sötét felhők a világ egyik legjobb focicsapata fölött. Joan Laporta elnök hazárdjátéka eddig nem hozta meg a kívánt eredményt, a kiesés az Európa-ligából nehéz helyzetbe sodorta a klubot.

Ratcliffe februárban jelezte, hogy megvásárolná a Manchester Unitedet a Glazer családtól, amely 2005-ben 790 millió fontért szerezte meg a klubot. 

Az amerikai família a hírek szerint most legalább hatmilliárd fontot szeretne kapni a hússzoros angol bajnok egyesületért, 

amelyért a katari emír testvére, Jasszim bin Hamad al-Thani is ajánlatot tett.

A Sky Sports értesülései szerint legalább öt vételi ajánlat érkezik a klubért a szerdai határidőig.

A Manchester United idei szezonja meglehetősen hektikusan alakult. A világbajnokságig botladozó volt az együttes, majd az év végén, Cristiano Ronaldo távozása után összeállt Erik ten Hag vezetőedző taktikája. A Premier League megnyeréséért való versenyfutásba már nem igazán tudnak beleszólni a Vörös Ördögök, de még így is triplázhat a csapat az idén. A United már bezsebelte a Ligakupát és még versenyben van az FA-kupáért, valamint favorittá vált az Európa-ligában. Egy Bajnokok Ligája-indulást érő helyezés az angol első osztályban és akár három kupa a vitrinben vélhetően elégedettséggel tölti el a csapat rajongóit.

A Manchester United-szurkolók egyébként láthatóan élvezik azt, amit az idén az Old Traffordon látnak. Ebben a szezonban már 2,3 millió jegyet adtak el a United stadionjába – erről az Athletic írt. Ez egyrészt magyarázható azzal, hogy a rajongók szívesen mennek a csapat hazai mérkőzéseire, hiszen az Old Trafford valódi erőddé vált ebben az idényben. Másrészt a sorsolás is a United malmára hajtja a vizet, hiszen a legutóbbi tíz kupameccsüket is hazai pályán játszhatták a Vörös Ördögök.