Sosem látott méretű alapot hozott össze a szaúdi királyság annak érdekében, hogy a labdarúgás legnagyobb sztárjait csábíthassák az országba. Cristiano Ronaldo után újabb klasszisokkal lendítenék fel az ország futballéletét. Az ország az egyetlen olyan erőforrására épít, amivel a többi liga nem tud vetekedni: a pénzre.

Szaúd-Arábia már hozott létre hasonló pénzalapot más sportágak felvirágoztatására. A golf esetében a közel-keleti ország már uralja a piacot. A golfhoz hasonlóan a labdarúgásban is a lehető legmagasabb fizetéseket kínálják a híres játékosoknak – írta meg The New York Times.
A tervek szerint egymilliárd dollárt különítenek el húsz külföldi játékos fizetésére.
Cristiano Ranoldo a 2022-es világbajnokság után igazolt a szaúdi al-Nasszr csapatába, évi 200 millió dollárért. Bár a szaúdi liga színvonala csak Ronaldo miatt még nem emelkedett túl sokat, az biztos, hogy a királyságnak megérte a befektetés. Korábban összesen egy televíziós társaság közvetítette a szaúdi meccseket, Ronaldo érkezése után viszont majdnem 40 társaság szerződött le a közvetítési jogokra, így elmondható, hogy a transzferrel hatalmas figyelmet kapott a szaúd-arábiai bajnokság.
A szaúdi liga vezetése most azt tervezi, hogy az átigazolásokat központilag fogják vezényelni, hogy az országba csábított sztárokat egyenletesen osszák el a csapatok között
– erről a szaúdi sportminiszter beszélt egy interjúban.
A legutóbbi hírek szerint a közel-keleti ország Lionel Messit és Ronaldo egykori madridi csapattársát, Karim Benzemát csábítja. Messi megszerzésére viszonylag kicsi az esély, de a hírek szerint Benzema hajlik a váltásra.
Világsztárokkal építi az új arculatát Szaúd-ArábiaA kritikusok szerint ezzel az emberi jogi problémákat akarják elfedni. |
A cél a vb-rendezés
A szaúdi-liga célja nem az, hogy felvegye a versenyt a legnagyobb európai bajnokságokkal, mint például a Premier League, hanem a világbajnokság rendezése.
Egy erősödő ligával a királyság a labdarúgásra gyakorolt befolyását kívánja fokozni, hogy akár már 2030-ra rendező ország lehessen.
Szaúd-Arábia azonban nem az első ország, amelyik a pénzen akar presztízst vásárolni a fociban. Egy évtizeddel ezelőtt Kína is hasonló babérokra tört, és hatalmas fizetésekkel próbált meg sztárokat szerezni, de ez nem volt sikeres vállalkozás.
Szaúd-Arábiának arra van esélye, hogy ázsiai szinten kiemelkedő labdarúgó nemzetté váljon,
azonban az ország szigorú szokásai gátat szabhatnak ennek a törekvésnek.
Cristiano Ronaldót például sok kritika érte, amiért úgy él együtt a barátnőjével, hogy nem házasok. Ehhez egyébként külön engedélyt kapott a játékos az ország vezetésétől.