BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Szoboszlai Dominik ismét edzésbe állt Liverpoolban

Eljött a nap, melyre sokan vártak: a magyar válogatott csapatkapitánya elhúzódó combproblémái után újra elkezdte a közös edzéseket Liverpoolban. Jürgen Klopp, a klub menedzsere a többi sérültről is tájékoztatást adott.

Darwin Núnez és Szoboszlai Dominik is a Liverpool csapatával edzett tegnap – írta Fabrizio Romano sportújságíró a Facebook-oldalán.

Fotó: AFP

A legjobban értesült sportújságíró a Liverpool német menedzserét idézte, aki azt is elmondta, hogy Wataru Endo és Andy Robertson még kihagyta az edzést, de reméli, hamarosan ők is leiratkozhatnak a maródiak listájáról.

Mint azt korábban megírtuk, a magyar válogatott csapatkapitánya makacs combsérüléssel bajlódott az elmúlt hónapokban. Szoboszlai még január elsején sérült meg, amikor a csapata 4-2-re legyőzte a Newcastle Unitedet. Úgy tűnt, hogy hamar rendbe jön, a Norwich City ellen például még gólpasszt is adott, ám a sérülése mégsem gyógyul olyan hamar, mint azt korábban hitték.

Csak erre a listára NE kerüljön fel Szoboszlai Dominik

Összegyűjtöttünk négy olyan játékost, akiknek tönkretették a karrierjüket az állandó sérülések.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.