BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Jövőre már ismét bővülhet a leszállított eszközök száma

Komoly visszaesést hozhat az idei év a személyi számítógépek piacán, az IDC előrejelzése alapján a tavalyihoz képest több mint 8 százalékkal csökkenhet a leszállított eszközök száma.

Idén várhatóan 321,2 millió személyi számítógépet (PC) szállítanak majd le a gyártók világszerte az IDC előrejelzése szerint. Ha pontosnak bizonyul a piackutató cég prognózisa, az azt jelenti, hogy 2021-hez képest 8,2 százalékos visszaesés jön ebben az évben. A társaság elemzésében arra is felhívta a figyelmet, hogy még ezzel a viszonylag komoly csökkenéssel is a pandémia előtti szint fölötti forgalom várható a PC szegmensben.

Ez az érkező új eszközöknek, az üzleti szektorban, illetve a feltörekvő piacokon tapasztalható, továbbra is erős keresletnek lesz köszönhető. A piackutató szakértői azzal számolnak, hogy jövőre már ismét bővülés várható a leszállított személyi számítógépek számában, és a pozitív trend a következő pár évben is kitart. Azonban az idei látványos visszaesés miatt a 2026-ig tartó előrejelzési időszakban összességében 0,6 százalékos átlagos éves csökkenés várható.

Ez egyben azt is jelenti, hogy a vizsgált periódus végén egy év alatt 339 millió PC-t szállíthatnak le a gyártók.

„Az alapanyag hiány egy ideje már nagyon komolyan érinti az iparágat és a Kína egyes részein a közelmúltban a COVID-járvány miatt bevezetett lezárások tovább mélyítik ezt a problémát, mivel a gyárak nem jutnak elegendő alkatrészhez. Bár a korlátozásokat várhatóan hamarosan feloldják, az ellátási lánc zavarai nem oldódnak meg a közeljövőben és a csúszások a szállításokban az év hátralévő részén is megmaradnak. A pandémia mellett az orosz-ukrán háború és az infláció is nehezítik a helyzetet. Az elemzésünk szerint az üzleti szektorban marad az erős kereslet, de a lakossági piacon és az oktatásban a növekvő aggodalmak és bizonytalanság miatt a vásárlások csökkenése tapasztalható” – mutatott rá Ryan Reith, az IDC „Worldwide Mobile Device Trackers” részlegért felelős alelnöke.

Hall,Shopping,Center.,Shop,Digital,Equipment,And,Electronics.,Sale,Of
Fotó: Shutterstock

A PC-piac problémái már az első negyedéves adatokban megmutatkoztak, a piackutató cég összesítése szerint a január-márciusi időszakban 80,5 millió személyi számítógépet szállítottak le a gyártók, ami éves összevetésben 5,1 százalékos visszaesést jelentett. Akkor azonban még nem volt egyértelmű, hogy csak egyszeri megingásról van-e szó, vagy tartósabb csökkenésre lehet-e számítani. Az IDC elemzésében kiemelte azt is, hogy az idei első három hónap sorban a hetedik olyan negyedév volt, amikor a gyártók által leszállított személyi számítógépek száma meghaladta a 80 milliót.

Az elmúlt két év kimondottan jól sikerült a személyi számítógépek piacán, 2020-ban és 2021-ben is tíz százalék fölötti bővülés volt tapasztalható.

A múlt évben összesen 348,8 millió PC-t szállítottak le, ez 14,8 százalékos bővülést jelentett 2020-al összevetve,

hasonló mértékű fejlődésre utoljára 2012-ben volt példa. Ráadásul az IDC szakértőinek elemzése szerint ha nem lettek volna a logisztikai kihívások, illetve az ellátási hiányosságok, még jóval nagyobb is lehetett volna a forgalom a kereslet alapján. Az elemzés szerint a tavalyi év úgy zárult, hogy sok vásárlónak még mindig várnia kellett a korábban megrendelt számítógépre.

A gyártók rangsorát az első negyedévben a Lenovo vezette annak ellenére, hogy a társaság által leszállított személyi számítógépek száma az első negyedévben 18,3 millió volt, ami 9,2 százalékkal maradt el az egy évvel korábbitól. A HP megőrizte a második pozíciót, azonban az IDC adatai alapján 17,8 százalékkal esett vissza a forgalmuk 2021 első három hónapjához képest. A harmadik a Dell volt, a cég a piaci trendekkel szembemenve növelni tudta értékesítését, 6,1 százalékkal. Az Apple szintén erősített, igaz az ő esetükben csak 4,3 százalékos volt a bővülés éves összevetésben.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.