BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Történelmi hanyatlás az okostelefonok piacán

Az okostelefonok világpiaca 18 százalékkal esett vissza az elmúlt negyedévben, ami történelmi csökkenésnek számít, miután tavaly az elmúlt kilenc év legalacsonyabb értékesítési volumenével zárult – derül ki az International Data Corporation (IDC) adataiból. Az iPhone és a Samsung azért még viszonylag jól tartotta magát.

Az okostelefon-szállítások világszerte 18,3 százalékkal, 300,3 millió darabra csökkentek éves szinten 2022 negyedik negyedévében. A csökkenés minden idők legnagyobb mértékű visszaesését jelenti negyedéves szinten és hozzájárult az év egészében tapasztalt meredek, 11,3 százalékos lejtmenethez. A gyártók a tavalyi évet 1,21 milliárd darabos kiszállítással zárták, ami 2013 óta a legalacsonyabb éves adatot jelent a jelentősen visszafogott fogyasztói kereslet, az infláció és a gazdasági bizonytalanságok miatt. Ez a kemény évzárás komoly veszélybe sodorja a 2023-ra várt 2,8 százalékos fellendülést, és jelentős lefelé irányuló kockázatot jelent az előrejelzésre.

Selfie.,Focus,On,Smartfone,And,Female,Hand Okostelefonok, okostelefon
Fotó: Guryanov Andrey

Soha nem láttunk még a tavalyi karácsonyi ünnepeket is magába foglaló, negyedévhez hasonlóan alacsony számokat. A gyengülő kereslet és a magas készlet azonban arra késztette a gyártókat, hogy drasztikusan csökkentsék a szállítások mennyiségét 

– mondta Nabila Popal, az IDC’s Worldwide Tracker csapat kutatási igazgatója. A negyedév során az erőteljes eladások és promóciók inkább a meglévő készletek kimerüléséhez járultak hozzá, mintsem a szállítások növekedéséhez. A gyártók egyre óvatosabbak a szállítások és a tervezés terén, miközben újra a nyereségességre összpontosítanak. Még az Apple is, amely eddig látszólag immunisnak tűnt, visszaesést szenvedett az ellátási láncában a kulcsfontosságú kínai gyáraiban bekövetkezett váratlan zavarok miatt. Ez az ünnepi negyedév azt mutatja, hogy az emelkedő infláció és a növekvő makrogazdasági aggodalmak a vártnál is jobban visszafogják a fogyasztói kiadásokat, és az esetleges fellendülést egészen 2023 végéig kitolják – tette hozzá a szakértő.

Negyedéves összehasonlításban, a tavalyi év utolsó három hónapjában 67 millióval, 300 millióra csökkent az okostelefonok kiszállítása. A legnagyobb, 26 százalékos visszaesést a Xiaomi szenvedte el, míg az Apple mindössze 15 százalékot csökkent.

Top 5 vállalat, világméretű okostelefon-szállítások, piaci részesedés és éves növekedés, 2022. 4. negyedév (előzetes eredmények, szállítások millió darabban)
VállalatKiszállítás darabszám
2022. 4. negyedév
Piaci részesedésKiszállítás darabszám
2021. 4. negyedév
Piaci részesedés 2022. 4. negyedévVáltozás év/év
1. Apple72,324.1%85.023.1%-14.9%
2. Samsung58,219.4%69.018.8%-15.6%
3. Xiaomi33,211.0%45.012.2%-26.3%
4. OPPO25,38.4%30.18.2%-15.9%
5. vivo22,97.6%28.37.7%-18.9%
Others88,329.4%110.230.0%-19.8%
Összesen300,3100.0%367,6100.0%-18.3%
Forrás: IDC Worldwide Quarterly Mobile Phone Tracker

Az utolsó negyedév azért különleges, mert az Apple felülmúlta a Samsungot, feltételezhetően azért, mert októberben új iPhone-ok jelentek meg. Az Apple 72 millió, a Samsung 58 millió telefont adott el. Az év első három negyedévben a Samsung 202 millió, az Apple pedig 154 millió telefont szállított ki.

Az év egészében a Samsung 260 millió telefont szállított ki, az Apple pedig a második helyen végzett 226 millióval, a Xiaomi pedig a harmadik lett 153 millióval. Az Oppo 103 millió, a Vivo 99 millió darabot adott el. 2021-hez képest az Oppo és a Vivo szállítása 23 százalékkal, a Xiaomié pedig 20 százalékkal esett vissza. A Samsung és az Apple eladásai mindössze 4 százalékkal csökkentek.

Itt a lista a legjobb okostelefonokról, amelyekkel játszi könnyedséggel boldogulnak az idősebbek is

A generációs szakadék nem egyenlő a technológiai fejlődésében való lemaradással. Csak jó készülékeket kell választani, és máris nem számítanak az évtizedek.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.