Elemzők szerint a dél-koreai Samsung technológiai óriás negyedéves profitja valószínűleg 58 százalékkal, hatéves mélypontra zuhan, mivel a globális gazdasági visszaesés jelentősen csökkentette az elektromos eszközök iránti keresletet, és a memóriacsip-gyártás is lassult – írta a Reuters.

Stone,/,United,Kingdom,-,July,9,2020:,Samsung,Logo
Fotó: Shutterstock

A fogyasztók és a vállalkozások a magas és a növekedő kamatok miatt visszafogták kiadásaikat, így az okostelefonok is kevésbé kelendők, és a mikorcsipgyártókhoz is kevesebb megrendelés érkezett. Ázsia egyik legértékesebb technológiai vállalatának az üzemi nyeresége idén valószínűleg 5,9 ezermilliárd wonra (4,62 milliárd dollár) csökkent az október–decemberi negyedévben a Refinitiv konszenzusa szerint.

Az egy évvel ezelőtti 13,78 ezermilliárd wonos profithoz képest a cég jelentős visszaesést szenvedett el, és 2016 harmadik negyedéve óta ez lehet a Samsung legalacsonyabb negyedéves nyeresége.

A Samsung részvényárfolyama 2022-ben mintegy 29 százalékot esett, azonban a héten már erősödött, miután Dél-Korea adókedvezményeket jelentett be a félvezetőipari beruházásokra.

A Samsung árfolyama 1 éves
 

A Samsung mobilpiaci bevételei várhatóan csökkennek. Az utolsó negyedévben körülbelül 63 millió készüléket adtak el – túlnyomó részben okostelefonokat –, szemben 2021 negyedik negyedévével, amikor ez a mennyiség 72 millió darab volt.

Tavaly az okostelefonokban, televíziókban és számítógépekben széles körben használt DRAM-memóriacsipek ára 40 százalékkal esett, míg az adattárolásban használt NAND flash csipek ára 14 százalékkal csökkent. A dél-koreai vállalat ezen a téren legnagyobb riválisai – az SK Hynix és a Micron Technology – is jelentősen csökkentették a 2023-ra tervezett beruházásaikat a visszaesésre reagálva, amely várhatóan az év második feléig tart majd.

A csipgyártás a Samsung nyereségének mintegy felét adja, így a technológiai óriás számára 2023 komoly nehézségeket tartogat.

Elemzők szerint azonban a vállalat hatalmas tartalékait arra fogja felhasználni, hogy az ínséges időben tovább növelje a piaci részesedését, és nem változtat beruházási tervein, hogy a mikrocsippiac fellendülésekor azonnal előnyt tudjon ebből kovácsolni. A Samsung szeptember végén mintegy százmilliárd dollár készpénzzel rendelkezett, ebből az utolsó negyedév nehézségei után is bőven marad arra, hogy megvédje pozícióit a konkurenciaharcban.