Az Apple részvényei 2021 júniusa óta a legalacsonyabb szinten zártak kedden, mivel egyre súlyosabbak az aggodalmak a cég ellátási láncával kapcsolatban, amely az ünnepi időszakban csődöt mondott, jelentősen csökkentve az iPhone-kínálatot – írta a Bloomberg.

Daily Life In New York City
Fotó: Jakub Porzycki / NurPhoto via AFP

A részvényárfolyam 1,4 százalékot esett kedden, és ezzel zsinórban harmadik kereskedési napot zárta mínusszal. Igaz, az Apple a 27 százalékos idei árfolyam-eróziójával még mindig kedvezőbben fest, mint a technológiai papírokkal zsúfolt Nasdaq vezető mutatója, a 34 százalékkal gyengült Nasdaq 100-as index.

 

A közelmúltbeli lejtmenet oka, hogy a cég legnagyobb szerződéses készülékgyártója és beszállítója, a Foxconn kínai gyárában kétszer is lázadás tört ki a zéró-Covid-korlátozások és a rossz munkakörülmények miatt. Ebben az óriásgyárban szerelik össze a cég zászlóshajójának számító iPhone-ok legnagyobb részét, 

a leállás pedig jelentős kiesést okozott épp karácsony előtt, amely értékesítési szempontból az év legjövedelmezőbb időszaka a tech óriás számára.

Az Apple-t évek óta kemény kritika éri a kínai gyártástól való erős függése miatt, és a nemrég bekövetkezett ellátási káoszra reagáva most végre elkezdenek más országokban is üzemeket nyitni, hogy hasonló eset többé ne fordulhasson elő. Önmagában a több lábra állás bejelentése azonban nem hozta vissza a befektetők bizalmát.

Hiába az Apple továbbra is a világ legértékesebb márkája, a vállalat nem tévedhetetlen, és még a jelenlegi gazdasági helyzetben sem érthető, miért nem készültek fel egy ilyen válsághelyzetre. Valószínűleg tanulni fognak belőle, de a negyedéves eredményen ez nyomot fog hagyni, amely a JPMorgan szerint „visszafogottabb” lesz, mint amire a piac számított.

Kedden a teljes technológiai szektor esett, a Nasdaq 100 1,5 százalékkal csökkent. Az ágazat a dotcom korszak óta a legrosszabb decemberi teljesítményt nyújtja, amiben az is közrejátszik, hogy a befektetők az amerikai jegybanktól (Fed) további agresszív inflációellenes lépésekre számítanak.