A világ gazdasága még mindig kihívásokkal küzd, miközben egyes régiókban már kezdenek látszani a stabilizálódás jelei. Magyarország sem kivétel ilyen tekintetben, a legfrissebb kereseti adatok ugyanis bizakodásra adnak okot. Videónkban áttekintjük a fontosabb hazai és nemzetközi eseményeket:
Európában az infláció mérséklődött: az euróövezetben májusban 1,9 százalék volt az éves infláció, míg az EU egészében 2,2 százalék. Magyarországon és néhány kelet-európai országban viszont továbbra is magas az infláció, ami komoly kihívást jelent. Természetesen az Egyesült Államokban sem állt meg az élet. Csökkent a kiskereskedelmi forgalom májusban, és a Fed immár negyedik alkalommal hagyta változatlanul az irányadó kamatot, miközben lefelé módosította az idei GDP-növekedési várakozását.
A következő hetek gazdasági adatai és döntései kulcsfontosságúak lesznek abból a szempontból, hogy a javulás mennyire lesz tartós, vagy épp csak átmeneti fellendülést látunk. A Központi Statisztikai Hivatal két jelentéssel is érkezik – turisztikai szálláshelyek forgalma, valamint foglalkoztatottság és munkanélküliség – továbbá az MNB kamatdöntő ülést tart, Amerikában pedig közzé teszik az egyik legfontosabb mutatót: a PCE inflációs indexet.
További videóinkat ide kattintva érheti el.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.