A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 708 300 forint volt, 9,8 százalékkal magasabb az egy évvel korábbinál – derült ki a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) keddi gyorsjelentéséből. Az adatok szerint a nettó átlagkereset 486 500 forintot ért el, 9,6 százalékkal magasabb volt, mint 2024. áprilisban.
A rendszeres – prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli bruttó átlagkereset 657 800 forintra becsülhető, ami 10,3 százalékkal több, mint az előző év azonos időszakában. A rendszeres bruttó átlagkereset a vállalkozásoknál 654 600, a költségvetésben 656 ezer, a nonprofit szektorban 692 900 forintot tett ki, 10,7 és 8,4, illetve 11,8 százalékkal nőtt egy év alatt. A reálkereset 5,2 százalékkal emelkedett a fogyasztói árak előző év azonos időszakához mért, 4,2 százalékos növekedése mellett.
A bruttó mediánkereset 564 800 forint volt, 10,2 százalékkal meghaladta az egy évvel korábbit. A nettó kereset mediánértéke 392 700 forintot ért el, 10,2 százalékkal felülmúlva az előző év azonos időszakit.
Lista: ezek most a legjobban fizetett szakmák Magyarországon – nem álom a havi hárommillió forintos fizetés
Hárommillió forint fölött van a légi forgalmi irányítók és a pilóták bruttó átlagkeresete Magyarországon, legalábbis a Központi Statisztikai Hivatal tavalyi adatai szerint, amelyek foglalkozások szerinti bontásban mutatják be a hazai kereseti viszonyokat. Összesen már 64 olyan szakma van az országban, ahol egymillió fölött van a bruttó átlagfizetés, és már nem csak a sportolók mondhatják el ezt magukról.
Január és április között a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 687 400 forint, a nettó átlagkereset 472 300 forint volt. A bruttó átlagkereset 9,4, míg a nettó kereset 9,2 százalékkal emelkedett az előző év azonos időszakához képest.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.