BUX 41,756.4
-2.66%
BUMIX 3,919.02
-1.54%
CETOP20 1,992.63
0.00%
OTP 10,350
-3.94%
KPACK 3,100
0.00%
0.00%
-0.84%
-1.68%
-0.40%
ZWACK 17,050
-2.29%
0.00%
ANY 1,600
-2.44%
RABA 1,135
-2.58%
0.00%
-0.49%
+0.62%
-0.46%
-2.16%
+18.33%
-1.72%
0.00%
-0.68%
OTT1 149.2
0.00%
-1.48%
MOL 2,772
-3.41%
+0.25%
ALTEO 2,400
+0.84%
0.00%
-3.50%
EHEP 1,600
+9.22%
+0.71%
-0.77%
MKB 1,972
0.00%
0.00%
-0.69%
0.00%
0.00%
SunDell 41,600
-0.95%
0.00%
-0.37%
-1.85%
0.00%
-0.93%
-7.26%
GOPD 12,700
0.00%
OXOTH 3,740
0.00%
-0.45%
NAP 1,190
-3.09%
0.00%
0.00%
Forrás
RND Solutions
Turizmus

Erdély, az alternatív Magyarország

A teljes gazdasági autonómiára vágyó Erdély olyan görbe tükröt tart elénk, amely által egy perc alatt megértjük, miért különbözünk annyira az ottani magyaroktól.

A hangulatilag igencsak mélyponton lévő magyar társadalom minden egyes tagjának receptre kellene felírni egy erdélyi kiruccanást. Nem csupán a természeti szépségek miatt érdemes a „szomszédba” ellátogatni, ott tartózkodásunk során ugyanis kapunk egy elég kemény leckét összetartozásból, figyelmességből, nyitottságból.

Csak magukra számíthatnak

Bárkivel beszélget az ember Erdély turisztikailag és gazdaságilag aktív területein, mindenki egyöntetűen hangoztatja, hogy ami jelenleg a területen felépült – bármilyen értelemben –, azt kizárólag maguknak köszönhetik. A román-magyar ellentét ugyanis még a mai napig olyannyira kiélezett, hogy a vérre menő – ám egyoldalú – háborúban

a román állam az erdélyi régiónak semmit nem ad, ellenben, amit lehet, elvesz vagy lefölöz.

A leleményes erdélyiek ezt is kihasználják, millió olyan hűtőmágnest láthatunk, ahol a székely zászló színeivel illusztrált tehénre rácsatlakozik egy román tanker.

Szováta a csúcson

Szováta úgy vonzza a turistákat, mint a mágnes, ugyanis ott található Európa legnagyobb heliotermikus tava, a Medve-tó (és még több apróbb másik sós tó is). Az erdő által körülvett tó gyógyító hatású, a sós víz és sós iszap reumatikus és gyulladásos betegségre is kiváló, így rengetegen jönnek gyógyulási, orvosi céllal – csakúgy, mint itthon Hévízre.

Fotó: VG

Szovátán igazán otthon érezhetjük magunkat, ugyanis a lakosság 90 százaléka magyar, az emberek 30 százaléka pedig a fürdőtelepen dolgozik – ott, ahova főszezonban özönlenek a turisták. A kis panziók, apartmanok, grandiózus szállodák, éttermek, bazárosok és a Medve-tó együtt óriási munkaerőt igényel, így rengetegen találnak maguknak munkát, legyen szó úszómesterről, pincérről, takarítónőről vagy recepciósról. Szováta éppen ezért a turizmus által építette fel magát.

Ahogy nőtt az infrastruktúra, úgy volt szükség egyre több emberre, s az ellátó személyzeten kívül egyre több termelő és tenyésztő kapcsolódott be a hely vérkeringésébe – a régió ugyanis híres arról, hogy mindenből a helyit rakják az asztalra, nem pedig a nagy gyárak tucatáruit.

Erdély ezen területe – például Korond, Parajd, Kibéd vagy Szováta – egymást segítik gazdaságilag. Mivel a román államtól itt a világon senki semmit nem kap, fel kellett építeniük egy saját, működő miniállamot. Ez az állam pedig – a lehetőségekhez mérten – kiválóan működik, ugyanis az emberek felfogják, hogy egymásra vannak utalva.

Parajdi kincsesbánya

A parajdi sótelep Európa egyik legnagyobb sótartaléka, 2700 méteres mélységben gyökerezik. Több száz évnyi kibányászható sót rejt magában, és ezzel Erdély gazdagságának egyik legjelentősebb kincsesládája. Nem csak Erdélyé, a helyiek szerint annyi só bányászható belőle, hogy egész Európának elegendő lenne száz évre.

A parajdi só története a 15. századig nyúlik vissza, már akkor „székely sónak” nevezték – innen kapta ez a tájegység a Sóvidék nevet –, s már évszázadok óta munkát és megélhetést biztosít a közelben élőknek.

A sóbarlang játszótere
Fotó: Shutterstock

A sóbánya azonban nemcsak a bányászatról híres, hanem a sóbarlangról is, amely a régió egyik legnépszerűbb turisztikai célpontja. A 120 méter mélyen elhelyezkedő barlangba óránként mennek le a sóvállalat buszai, s a több mint 1 kilométeres út után csoda tárul elénk. Gyakorlatilag minden megtalálható lent, ami a föld felett: van játszótér, kápolna, 3D-s moziterem, pingpongasztal, gyógynövény szaküzlet, kávézó, borozó. A barlangtúra 30 román lejbe (körülbelül 2100 forintba) kerül, és a közeli parkolóban pedig 10 lejért (700 forint) tehetjük le autónkat.

Évente körülbelül 400 ezer turista látogat el a sóbarlangba,

amely mellett található egy sós vizű strand is. Ez nem csak a helyiek, hanem a turisták kedvence is, 25 lejért lehet megmártózni a sós vízben.

A román állam természetesen itt sem eszközöl semmilyen befektetést, ellenben, mint a bányából, a strandból is leveszi a maga részét.

Korond lett Hargita-megye királya

2018-ban Hargita-megyében Korond volt a leggazdagabb település, ami igencsak meglepő ahhoz képest, hogy fentebb levezettük, Parajd milyen természeti kincsekkel bír. Korondon úgy nőnek ki a földből az új házak, mint a gombák, és ugye ott a híres bazársor is, amelyet a főszezonban valósággal megrohamoznak a turisták. A bazársorokról azonban tudni kell, hogy az ottani árusok nem kézművesek, nem előállítók, ők csak felvásárolják a környék kézműveseinek termékeit, s úgy kereskednek a keramikusok, kosárfonók, szűcsök portékáival.

A Józsa család műhelyében festik a híres korondi kerámiákat
Fotó: VG

Mint tudjuk, Korond a kerámiáiról híres, a legismertebb műhely pedig a Józsa családé. A família már három generáció óta foglalkozik ezzel a mesterséggel, és már elnyerték a bejegyzett iparművész titulust is. Mindenképpen érdemes ellátogatni a műhelyükbe, Józsáék ugyanis – látszólag – játszi könnyedséggel gyártják a kerámiákat. A család elmondta, hogy tulajdonképpen csak két hónapig van igazi pörgés nyáron, akkor azonban irgalmatlan forgalom van. Ennek ellenére

a család tagjai reggeltől estig dolgoznak januártól decemberig, nyáron ugyanis annyi terméket adnak el, hogy az év többi időszakában raktárra gyártanak, turbófokozaton zajlik a készlethalmozás.

A kőrispataki csoda

A kőrispatai szalmakalap-múzeum egy igazi csoda minden értelemben, ugyanis a helyet teljesen önerőből tartják fenn. Annak ellenére, hogy múzeumnak hívják, inkább nevezhetjük műhelynek, hiszen itt készülnek elképesztő minőségben és mennyiségben a kalapok. A vezető, Szőcs Lajos elmondta, hogy komoly elhivatottságot éreznek azzal kapcsolatban, hogy a fiatalabb generációk is magukévá tegyék ezt a mesterséget, ugyanis a szalmakalap-készítés ősi erdélyi-magyar mesterség, s ha a jelenlegi generáció kihal, nem lesz, aki továbbvigye. Éppen ezért nyaranta gyermektáborokat szerveznek, amely során szállást, ételt és minden mást is megkapnak a gyerekek, amellett, hogy szalmafonásra, kalapkészítésre és egyéb kézműves mesterségekre tanítják őket.

A kézművesek így látják biztosítottnak mesterségük jövőjét.

A kalapok formája és díszítése a hovatartozásról is árulkodik
Fotó: VG

A múzeumban nem kérnek belépőt, önkéntes adományokat várnak inkább, de senkire nem néznek csúnya szemmel, ha adomány nélkül hagyja el a területet, ahol autentikus erdélyi elemek díszítik az udvart, és önfeledten szaladgálnak a szalmafonást elsajátító táborozó gyerekek.

Az önzetlenségre építenek

Az erdélyi emberekre jellemző, hogy nem akarnak senkit „lehúzni”. Nemcsak egymással, hanem a turistákkal is sajátjukként bánnak. Ha nincs elég aprónk, simán elengednek akár 50 forintot is a közértben. Amikor épp csak 10 percre állnánk meg a 10 lejes parajdi parkolóban, a helyi pénzszedő néni könnyedén engedi el a parkolódíjat, elvégre csak beugrottunk valamiért, és máshol nem tudtunk megállni.

Arra alapoznak, hogy nem akarjuk őket „lehúzni”, így ők sem próbálkoznak velünk, turistákkal. Legyen szó szállodai, vagy éttermi dolgozóról, mindenki a legjobbat akarja nekünk adni, és senki nem vár cserébe semmit, a jó szótól is az egekbe repülnek, mindenért hálásak.

A helyiek elmondása szerint, mivel az erdélyi magyarok a mai napig kisebbségnek számítanak, megtanultak összefogni, s ebből építkezni. Összefogással építik tovább a tradíciókat, a gazdaságot, a nemzeti identitást. Sokan mesélték, hogy annyi szúrást kapott és kap az erdélyi magyar közösség, hogy nem volt és nincs is más lehetőségük azon kívül, hogy vállvetve segítsék egymást. Ha a vihar tönkreteszi az egyikük házát, nem várnak senkire, azonnal híre megy, hogy valakinek segítségre van szüksége, és megoldják együtt.

Fotó: Shutterstock

Erdélyben gyakorlatilag nincs olyan hely, ahol a magyar turistáknak ne mondanák el, mennyire örülnek, hogy ott vannak. Úgy tűnik, a Trianon óta eltelt idő mit sem enyhített a helyiek fájdalmán, így sok első találkozásnál hangzik el, hogy

boldogok vagyunk, hogy eljöttetek. Elszakítottak minket tőletek, de a föld azé, aki műveli, és aki lakja.

Egy erdélyi túra mindenkiben nyomot hagy, ugyanis meglehetősen erős tükröt tart nekünk. Mi itthon állandóan rohanunk, igyekszünk elkerülni, átugrani, vagy másra hárítani az elénk gördülő akadályokat. Ott ez másképp van, nem akarják elkerülni az akadályokat, meg akarják oldani együtt. Itthon a munkahelyi, társadalmi intrikákat rendkívül nehezen kezeljük, saját mikrokörnyezetünkben is megtaláljuk az ellenséget.

Erdélyben nincs a mikrokörnyezetben ellenségkép, mert ők maguk az ellenségkép, méghozzá a románok szemében.

Érdekes megtapasztalni, míg itthon a cigány-kérdés egy grandiózus dolog, sőt, egy pejoratív értelemben emlegetett jelenség, addig az erdélyi magyarok egészen máshogy állnak a helyi cigányokhoz. Mivel az erdélyi magyarság is egy megtűrt kisebbségnek számít Romániában, ezért teljesen másképp állnak a cigányokhoz. Erdélyben teljesen más hallani azt a szót, hogy cigány putri, mert nem pejoratív értelemben mondják, hanem egy természetes, létező és elfogadott jelenségként. A hegyekben csoportokban élő cigányok mezőgazdaságból, kereskedésből élnek, és senki nem veszekszik senkivel sem területen, sem elveken. Az ottani magyarok ehhez is másként állnak hozzá, s ez békés együttélést eredményez.

Fotó: Shutterstock

Az Erdélyben töltött idő, s a tükör, amiben látjuk magunkat már néhány nap alatt meg tudja változtatni hozzáállásunkat. Olyan szinten nagyítja fel hibáinkat a tükör, hogy nem lehet nem észrevenni, mennyire felszínesek, érdektelenek vagyunk az ottani magyarokhoz képest, de leginkább az tűnik fel, hogy itthon mennyire nem figyelünk egymásra. Mindent természetesnek veszünk, mert nem kell nemzeti identitásunkért, földekért, gazdaságért, ősi mesterségekért küzdeni.

Az erdélyiek – akikkel mi találkoztunk utunk során, boldogan lubickolnak a Magyarországról érkezett magyarok társaságában – nem tartanának jó ötletnek egy esetleges és feltételezett területi visszacsatolást. Gyakorlatilag mindannyian így vélekednek erről a kérdésről.

Az erdélyi magyaroknak egyetlen nagy álmuk van: teljes gazdasági autonómiára vágynak.

Arra, hogy békén hagyják őket, amit bányásznak, termelnek, tenyésztenek legyen teljes egészében az övék, s ne vegye el a termény vagy a bevétel egy jó részét az az állam, amely épp csak megtűri őket.

Értesüljön a gazdasági hírekről első kézből! Iratkozzon fel hírlevelünkre!
Kapcsolódó cikkek