Turizmus

Turisztikai központ és hajóállomás lehet a Bálna

Az épületben állandó kiállítás, konferenciaterem, turisztikai információs központ is helyet kapna.

Turisztikai központként és hajóállomásként funkcionálhat majd a Bálna, amely így a fővárosba érkező turisták kapuja lehetne a jövőben – mondta legújabb podcastjában Guller Zoltán, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója.

Guller Zoltán felhívta rá a figyelmet, hogy tartanak az egyeztetések, és amennyiben létrejön a megállapodás, a szállodahajók nem a város központi részén kötnének ki, hanem a Bálna előtti Duna szakaszon állomásoznának.

Az épületben állandó kiállítás, konferenciaterem, turisztikai információs központ is helyet kapna a jelenlegi tervek szerint

– fűzte hozzá. Guller elmondta, hogy hamarosan megkezdhetik a közbeszerzések kiírását, illetve hozzátette, hogy a koronavírus-járvány lehetőséget teremt arra, hogy az épületet felújítsák.

A szállodahajókkal csak tavaly több mint félmillió amerikai turista érkezett a fővárosba.

Szólt arról is, a vidéki turizmus sokkal gyorsabban állhat talpra a járvány után, mint a budapesti. Ennek fő oka, hogy a főváros döntő részben a most elmaradó külföldi turisták kedvelt célpontja.

Fotó: AFP

Az világosan látszik, hogy Budapestet másképpen kell kezelni, mint a vidéki Magyarországot, hiszen a külföldi turisták visszatérése (...) sokkal lassabb, megfontoltabb lesz, mint a magyarok vidékre utazása – fogalmazott.

Továbbá a turizmus helyzetéről, az esetleges szabályozásáról is beszélt a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója, de a magánszálláshelyek támogatásáról is szó esett.

Guller ez utóbbival kapcsolatosan elmondta,

eddig több mint 14 ezren pályáztak az MTÜ és a Kisfaludy 2030 Turisztikai Nonprofit Fejlesztő Zrt. június 4. és július 15. között elérhető magán- és egyéb szálláshely fejlesztését célzó kiírásra több mint 42 milliárd forint értékben.

Ez mintegy 43 ezer szoba megújítását jelenti – emelte ki.

Mivel a teljes támogatás összegéből még mindig rendelkezésre áll több mint 18 milliárd forint, ezért továbbra is várják a jelentkezéseket – hangsúlyozta, majd hozzáfűzte: a legtöbben Somogy, Veszprém és Zala megyéből pályáztak, és főként felújításra költik a támogatást, vagy kicserélik a régi bútorokat, de olyan is van, aki napkollektorokat szereltet fel az épületekre.

A főváros kapcsán Guller Zoltán megjegyezte, az egyik legfontosabb a rövidtávú lakáskiadás szabályozása, hiszen ez jelenleg nem megfelelő. Hozzátette, a kormány és az ügynökség dolgozik azon, hogy a mostani átmeneti időszakban a szükséges szabályozás elkészüljön.

Magyar Turisztikai Ügynökség bálna Guller Zoltán
Kapcsolódó cikkek