Turizmus

Megvan mikor nyitja kapuit az Eiffel-torony

A nyár második felében látogatható Párizs nevezetessége.

Július közepén nyitja meg újra kapuit a látogatók előtt az Eiffel-torony azt követően, hogy a koronavírus járvány miatt hónapokig zárva volt – jelentették be csütörtökön Párizsban.

Az üzemeltető cég szerint a francia főváros kiemelkedő nevezetessége július 16-tól fogadja az érdeklődőket.

Azok, akik szeretnének újra feljutni a város egyik legismertebb nevezetességének tetejére, június elsején kezdhetik meg a jegyvásárlást, az első látogatókat pedig a július 16-i nyitásra várják vissza.

A járvány miatt ekkor még érvényben lesznek a különleges egészségügyi szabályok.

Fotó: AFP

A tornyot tavaly év végén kellett bezárni a látogatók előtt, tartva a fertőzés gyors terjedésétől a tömegben.

Az újranyitást decemberre várták, de az egészségügyi feltételek ezt akkor nem tették lehetővé.

Ez utóbbi a második koronavírus miatt elrendelt zárlat volt. Tavaly tavasszal ugyancsak bezárt Párizs nevezetessége, amikor a koronavírus sebes ütemben kezdett el terjedni Európában.

A torony, amely 1889 óta magasodik a francia fővárosban, egy átlagos évben 7 millió látogatót fogad.

járvány turizmus Eiffel-torony koronavírus járvány koronavírus utazás Párizs pandémia
Kapcsolódó cikkek