BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Már csak egy lépésre a járvány előtti szinttől a magyar turizmus

Itt állíthatja be, hogy a Google keresőben elsők között legyen a Világgazdaság
A szakértők azzal számolnak, hogy 2022 egészében nyolcmillióval több vendégéjszakát tölthettek el a vendégek a magyarországi szálláshelyeken, mint tavaly. Ez még mindig tíz százalékkal elmarad a járvány előtti utolsó évtől, 2019-től. Azonban egy erős december még segíthet javítani az eredményeket. A turisztikai szektor résztvevői között ma adták át a vendéglátás területén a legmagasabb állami kitüntetésnek számító Kőrösi Csoma Sándor-díjat.

A turizmus erősödése minden nehézség ellenére látszik, a vendégéjszakák száma idén csaknem 8 millióval lesz több, mint 2021-ben, és így már csak 10 százalékkal marad el a 2019-es rekordévitől – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára, Dömötör Csaba szerdán Budapesten.

WOMAN HIKING WITH GOLDEN RETRIEVER, MAINE
Fotó: Mike Brinson

A turizmus-vendéglátás területén a legmagasabb állami kitüntetésnek számító Kőrösi Csoma Sándor-díj átadásán az államtitkár elmondta: a díjazottak már bizonyítottak, még azt kell elérni, hogy a magyar turizmus ne csak elérje a koronavírus-járvány előtti szintet, hanem meg is haladja. Kiemelte, hogy 

a koronavírus-járvány utáni újraindulás üteme 2021-ben gyorsabb volt az uniós átlagnál. Tavaly a belföldi turizmus minden idők legerősebb nyarát hozta.

Az eredményeket egy „rázós időszakban” érték el a turisztikai ágazat képviselői, ami azt bizonyítja, hogy szívvel-lélekkel dolgoznak azért, hogy ez az ágazat továbbra is a magyar gazdaság motorja legyen – jegyezte meg.

Horváth Péter, a Magyar Turisztikai Ügynökség vezérigazgatója elmondta, büszke arra, hogy idén is olyan embereket díjaztak, akik nemcsak a nyugalmas időkben tudnak kiemelkedőt nyújtani, hanem a kihívásokra is jól tudnak reagálni. A díjazottak lefedik a teljes ágazatot, és ez is azt mutatja, hogy a magyar turisztikai szakma kiemelkedően sokszínű.

Nőtt a külföldi, de csökkent a belföldi vendégforgalom

Több vendég kevesebb vendégéjszakát töltött el októberben a kereskedelmi szálláshelyeken, ahol eltérően alakult a belföldi és külföldi forgalom. A belföldi vendégek száma ugyanis 17 százalékkal csökkent, miközben a külföldieké 27 százalékkal emelkedett. Széchenyi Pihenőkártyából az egy évvel korábbinál 28 százalékkal kevesebb árbevétel származott, miután 2,1 milliárd forintot fizettek a kártyatulajdonosok a szálláshelyeken – derül ki a KSH mai gyorsjelentéséből.

Kőrösi Csoma Sándor Nagydíjat kapott Balogh Barbara, a noszvaji Nomád Hotel & Glamping tulajdonosa Noszvaj turisztikai színvonalának bővítéséért és a vidéki vendéglátás terén tanúsított példamutató tevékenységéért; Mészáros-Komáromy Dénes, a Tokaji Gin létrehozója, aki nemzetközi elismertséget hozott Tokaj-Hegyaljának; Pesti István, az első két Michelin-csillagos vidéki étterem, a Platán Gourmet séfje; Bérczes László és Kiss Mónika, az Ördögkatlan fesztivál megálmodói és főszervezői; Ilyés Noémi, a CheckINN turisztikai innovációs verseny programigazgatója, aki innovatív ötleteiért és a fiatal generáció ösztönzéséért végzett munkájáért kapott nagydíjat, valamint Mohos Zsófia fotográfus, a palócföldi hagyományokat megörökítő Görbeország Instagram-oldal készítője.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.