BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

Párizst célozzák meg a magyarok az ünnepek alatt

Másfélszer több magyar utazik el idén az ünnepek alatt, mint tavaly. A karácsonyi időszakban a repülőjegyek nem drágultak nagyobb mértékben, öt–tíz euró közötti az áremelkedés az európai úti célokhoz. Egy felmérésből kiderült, hogy a legtöbb elutazó magyar Párizsban ünnepelheti a karácsonyt.

A magyaroknak a külföldi városok közül Párizs kapcsolódhat össze leginkább a karácsonnyal, hiszen a Kiwi.com foglalási adatai szerint, ahogy tavaly, úgy idén is a francia fővárosba repülhet a legtöbb honfitársunk a közelgő ünnepi időszakban. A többi vizsgált országban ekkor legnépszerűbb London nálunk még a dobogóról is lecsúszott, és csak a negyedik helyen szerepel.

Christmas on the Champs-Elysees, Paris
Fotó: Tom Bonaventure / Getty Images

Országok terén továbbra is messze Spanyolország vezet. Az ide repülők jóval melegebb éghajlaton tölthetik az ünnepek egy részét. A legtöbben a karácsony előtti napokban utazhatnak el. A repülőjegyek átlagára csak némiképp emelkedett, 

míg tavaly átlagosan közel 158 euróért kaphattunk jegyet, addig idén körülbelül 165 euróért.

Egyre több magyar utazhat az ünnepi szezonban, a Kiwi.com közleménye szerint közel másfélszer több honfitársunk vett repülőjegyet az idei karácsonyi ünnepi időszakra, mint tavaly. A vezető cseh utazási technológiai vállalat belenézett a foglalási adataiba, hogy megtudja, hová repülnek a magyarok a közelgő karácsonyi ünnepi időszakban. 

Az idén november 28-ig leadott foglalások alapján 2023. december 18. és 2024. január 1. között toronymagasan Spanyolországba repül a legtöbb magyar. 

A dobogóra került még Olaszország és Franciaország, de ebbe a két országba összesen nem utaznak annyian, mint a lista élén szereplő Spanyolországba.

Rendületlenül népszerű Magyarország a külföldi turisták számára

Októberben a vendégek száma 6,9 százalékkal, a vendégéjszakáké 5,1 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest. Az első tíz hónapban a turisztikai szálláshelyeken 1,5 százalékkal nőtt a vendégéjszakák száma éves összehasonlításban. A belföldi vendégéjszakák száma 6,4 százalékkal kevesebb, a külföldieké 12 százalékkal több volt a KSH gyorsjelentése szerint.

A városok esetében a vizsgált országok nemzetei, a csehek, a lengyelek, a görögök és a románok Londont favorizálják ebben az időszakban, egyedül mi vagyunk azok, ahol London a negyedik helyre került. A foglalások alapján Párizs csillogó fényei olyannyira vonzók nekünk, hogy ahogy tavaly, úgy idén is ez lehet a legnépszerűbb város karácsony környékén. 

Isztambul úgy lett a második ezen a listán, hogy tavaly nem szerepelt a top 20-ban sem. 

Nem meglepő, hogy a top 20-as listán sok olyan spanyol város szerepel, ahol van repülőtér. A lista harmadik fokán szereplő Barcelonát követi Madrid (5.), majd Tenerife (15.) és Alicante (16.).

A foglalások alapján minden negyedik ember másodmagával utazik az ünnepi időszakban, és a legtöbben december 22-én, majd 23-án szállnak repülőre. Az adatok szerint a legnépszerűbb a miniszabi lehet, de az is látszik, hogy egyre több napra utazunk. Míg idén a visszaútra is foglalók 57 százaléka három napot tölt választott desztinációján, addig tavaly ez az arány némiképp magasabb volt. A foglalók hetede négy–hat napot marad, és hét–tíz napot is ugyanennyien. Megközelítőleg minden tizedik repülőjegy-vásárló 11 és 14 nap közti időtartamra utazik el.

Az összesített adatokból kiderül: annak ellenére, hogy összességében a repülőjegyek átlagára némiképp emelkedett, a többség (29 százalék) kevesebb mint száz eurót költött erre. Míg tavaly közel 158 euróba került átlagosan egy repülőjegy, addig idén valamivel több, mint 165 euró a repülőjegyek átlagára. A rövid, azaz 1500 kilométeren belüli járatokért átlagosan 94 eurót, a közepes hosszúságúakért (1500–4000 kilométer) pedig átlagosan közel 163 eurót kellett fizetniük idén a magyaroknak. A tengerentúli járatok ára kevesebb, mint tavaly. 

Idén átlagosan 600 euróért szelhetjük át repülővel a tengereket, óceánokat.

 

Címoldalról ajánljuk

Tovább a címoldalra

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.