Fejés közelről: készül az agroturizmus stratégia
Az agroturizmus stratégia részeként a termelői szolgáltatásokat is fejlesztik, ami nemcsak kiszámítható bevételforrást jelent a termelőnek, de új attrakciókkal bővíti a vidéki turizmus kínálatát. Mindez ráadásul rendkívül erős eszköze a helyi termékek iránti szemléletformálásnak is – szól az államtitkárság közleménye. Az ágazatokon átívelő stratégiára azért van szükség, hogy a termelők valódi élménygazdaságként működhessenek és mint turisztikai szolgáltatók sikeresen megjelenjenek, egy ágazatokon átívelő stratégiára van szükség.

Fotó: Shutterstock
Az agroturizmus fontos része a turizmusnak, hiszen az agroturisztikai szolgáltatók egyszerre jelenthetnek attrakciót az élménygazdaságok lehetőségeinek kihasználásával, illetve működhetnek gasztronómiai szolgáltatóként is. Azon túl, hogy
a szolgáltatók erősítik egy térség turisztikai vonzerejét, egyben növelik a vidék megtartó erejét, a helyi termelők számára a turizmusban való megjelenés lehetőséget biztosít a több lábon állásra.
A közlemény szerint Magyarországon mintegy 2200 termelő nyújt valamilyen turisztikai szolgáltatást, például étkeztetést, kóstoltatást, ételek közös elkészítését, túraalapú programokat, vagy szállásadást. A széles szakmai körben készülő stratégia alkotásához bárki csatlakozhat a hamarosan elkészülő helyzetfeltárás véleményezésével.


