Lekapcsoltak hét német atomerőművet - Rossz pont Merkelnek
Angela Merkel csütörtökön döntött arról, hogy lekapcsolja a német hálózatról a hét legidősebb atomerőművet, ez ma meg is történt. Egy 2002-ben elfogadott terv szerint 2022-re Németország teljes mértékben kiiktatná az atomenergiát, ugyanakkor a kancellár kétségbe vonta a dátummal kapcsolatos döntést, így a kérdés nyitott. Németország éves energiafogyasztásának negyedét atomerőművek fedezik – írja a Deutsche Welle.
Annyi biztos, hogy június közepéig minden németországi atomlétesítményt biztonsági ellenőrzésnek vetnek alá, miközben Merkel uniós szintű atombiztonsági szabályok meghozatalát sürgeti.
Az Emnid intézetnek a The Local által idézett közvélemény-kutatása szerint a német polgárok 48 százaléka úgy véli, hogy a kancellár nem kezelte megfelelően a japán krízist. Mindössze 40 százaléka nyilatkozott úgy, hogy Merkel megfelelő intézkedéseket hozott a nehéz helyzetben, 12 százalék pedig nem tudott vagy nem akart válaszolni a kérdésre.
Az Európai Unió vezetése igyekszik ugyan megnyugtatni mindenkit, hogy a fukusimai erőműben történteknek nincs közvetlenül érezhető hatása Európában. Ám láthatóan senki sem éri be azzal, hogy a kontinensen nem emelkedett meg a radioaktív sugárzás szintje. Nikolaus Berlakovich osztrák környezetvédelmi miniszter még vasárnap közölte: a banki stressztesztekhez hasonló vizsgálatoknak kellene alávetni az európai reaktorokat.
Ausztria nincs az atomerőműveket üzemeltető 14 tagállam között, Franciaország azonban a felhasznált villamos energia háromnegyedét állítja elő 58 reaktorában. Itt a zöldek népszavazást kezdeményeztek a reaktorok jövőjéről, Francois Fillon miniszterelnök pedig válságtanácskozásra hívta illetékes hat miniszterét.


