BÉT logóÁrfolyamok: 15 perccel késleltetett adatok

SPAR: Óriási lett a bérnyomás

Az állandósuló létszámhiány, a nagy fluktuáció és a legkisebb bérek nagymértékű emelkedése jelentősen felsrófolja a fizetéseket a kereskedelemben

Gyorsan és különösebb vita nélkül állapodott meg a 2017-es bérekről a SPAR és a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete (KASZ). Pedig az ország hatodik legnagyobb foglalkoztatójának számító cégnél az idén nemcsak a garantált bérminimum, illetve a minimálbér emelkedik a jogszabályban rögzített mértékben, hanem ezen túlmenően is jelentős fizetésemelést kapnak az alkalmazottak. A 13 ezer munkavállaló közül közel négyezren a 15 százalékkal megemelt minimálbért, illetve a 25 százalékkal magasabb garantált bérminimumot kapják. A fennmaradó csaknem kilencezer munkatárs bére pedig különböző mértékben, de egyaránt jelentősen emelkedik.

„Egy átlagszám ez esetben félrevezető lenne, de a béremelés mértékét jól érzékelteti, hogy a SPAR a tavalyi négymilliárd forint után az idén mintegy hétmilliárd forintot invesztál a bérfejlesztésbe, amit a járulékcsökkentés csak kisebb mértékben, 1,5 milliárd forint erejéig kompenzál” – mondta lapunknak Maczelka Márk, a cég kommunikációs vezetője. A kevesebbet keresők kapják a legnagyobb emelést, de a magasabb jövedelműek fizetése is nő. A bérfeszültség elkerülése érdekében kiemelt figyelmet fordítottak a középvezetők bérének fejlesztésére is.

„Hasonló szakmai szándékokkal és elképzelésekkel ültünk le tárgyalni” – magyarázta a Világgazdaságnak a gyors megállapodást Sáling József, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezetének elnöke. A szakszervezeti vezető szerint a kereskedelemben az állandósuló létszámhiány, a nagy fluktuáció és a megnövekedett terhelés miatt nagy szükség van a jelentősebb béremelésre. Erről a SPAR-t nem is kellett győzködni, ráadásul a cég forgalomnövekedése is lehetővé tette, hogy 2017-ben nagyobb mértékben emelje a fizetéseket. Sáling szerint az is kedvező eredmény, hogy az emelés „nem nyeli el” a cafeteriát. A SPAR minden dolgozója 100 ezer forintnyi készpénzes, béren kívüli juttatást kap az idén, a vállalatnál több mint 5 éve dolgozók pedig további 40 ezer forint értékű béren kívüli juttatást kapnak SZÉP-kártyán. Emellett megmarad a dolgozók 13. havi juttatása is.


A KASZ már megállapodott az OBI-val is, ahol a bolti alkalmazottak bére átlagosan mintegy 25 százalékkal növekszik az idén, és hasonlóan eredményes bértárgyalásokra számítanak a többi nagyobb kereskedelmi cégnél is – hangsúlyozta Sáling József. A szakszervezeti vezető szerint a nagy láncok mind kénytelenek belátni, hogy az egész bérrendszerhez hozzá kell nyúlniuk, mivel a minimálbér és a garantált bérminimum jelentős növekedése miatt „összetorlódnak” a fizetések, ami súlyos bérfeszültséghez vezetne. A cégek arra is rájöttek, hogy a nagy fluktuáció és a létszámhiány veszélyeztetheti a forgalom növekedését, ezért is jobban járnak, ha mélyebben a zsebükbe nyúlnak a bérfejlesztésnél.

A munkaerő megtartása érdekében a kereskedelmi cégek már tavaly az országos átlagot jóval meghaladó béremelésre kényszerültek. A Lidl például 2016-ban két lépésben, összesen 20 százalékkal emelte a fizikai munkavállalóinak bérét. A Tesco 3,5 milliárd forintot fordított tavaly bérfejlesztésre, ami átlagosan 11 százalékos béremelést jelentett 14 ezer, nem vezető beosztású munkavállaló számára. Az Auchan átlagosan 10 százalékkal növelte áruházi dolgozóinak a bérét, emellett számos különjuttatást, többek között kiterjesztett baleset- és életbiztosítási rendszert vezetett be, így összesen 1,2 milliárd forintot fektetett be a bérfejlesztésbe.

Google News Világgazdaság
A legfrissebb hírekért kövess minket a Világgazdaság.hu Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.