Hangzatos címszavak - ennyire futotta az idén a két legnagyobb pártnak választási adókoncepció helyett. Nem véletlen, hogy egyikük sem szívesen nyilatkozik arról, milyen stratégia alapján képzeli el a következő négy évben a költségvetési ígéretek finanszírozását. Nem szabad elfelejteni, a költségvetés kiadásai azért mégiscsak a választók zsebéből kivett pénzből fizetődnek. Hiába, nincsen ingyenebéd.
De nézzük csak meg a kínálatot! A szocialista párt egyszerűsített vállalkozási adót (eva) vezetne be, ezzel csökkentve a kisvállalkozások adóadminisztrációs terheit. Az elképzelés érdekessége az, hogy nem az eredmény után, hanem a bruttó forgalom után fizettetnék a legfeljebb 15 százalékosnak ígért adót a kisvállalkozásokkal. A Fidesz minden bizonnyal marad az eredmény megsarcolásánál, ugyanakkor nem hagyhatta ki a rivális ígéretének megkontrázását. Úgy fogalmaznak: a következő négy esztendőben fontosnak tartják az átalányadózás kiterjesztését, emellett pedig további adókedvezmények is várhatók.
A két rivális párt adókoncepciójának tételes összehasonlíthatósága itt nagyjából véget is érhet. A szakértők ugyanis mindkét oldalon kényesen ügyelnek arra, nehogy egy licitversenyben kelljen például adókulcsokban a másik alá ígérni. A szocialisták a személyi jövedelemadó kulcsainak jelentős csökkentését tűzték zászlajukra. A ma 20, illetve 30 százalékos kulcsokat 13 és 25 százalékra szorítanák, mindemellett csak az átlagjövedelem kétszeresét terhelné 40 százalékos adó, a minimálbér nullaszázalékos sávba esne. A Fidesz egyik adózási szakértőjének is tartott, ma pénzügyminisztériumi államtitkár e kérdésben úgy fogalmazott: a mindenkori szja-kulcs nagysága az adott évi költségvetéshez igazodik, politikai program megalkotásakor még nem kell konkrét százalékokról és mértékről beszélni.
Politikai fontossága miatt egyetlen szja-kérdésben kénytelen minden párt korán megnyilatkozni: ez pedig a családi adókedvezmények köre. Természetesen nem találni olyan tömörülést, amely kétségbe vonná a családi adókedvezmény kiterjesztésének fontosságát. A szocialisták negatív adó bevezetésével operálnak, vagyis akinek nincs akkora adófizetési kötelezettsége, hogy a családi kedvezmény teljes összegével csökkenthesse adóját, az visszaigényelhetné a fennmaradó összeget. Mivel az ellenzék nem tette, a Fidesz e ponton gondolta úgy, érdemes számokkal is alátámasztani elképzeléseit. Három gyermekig minden gyermek egymillió forintnyi adómentes jövedelmet is jelentene a bevallásokban, de ezt csak 2006-tól tartják megvalósíthatónak.
A stipi-stopi elvet követi a két párt a társadalombiztosítási járulékoknál is. Hogy ki kezdte, már a megszépítő homályba vész, mindenesetre a szocialisták a 45-50 év felettiek újrafoglalkoztatásához adnának járulékkedvezményt. Emellett eltörölnék az egészségügyi hozzájárulást. A kormányzó párt is válaszolt: átalakítaná, mi több, akár el is törölné a tételes egészségügyi hozzájárulást. A miniszterelnök a minap "kifejtette" azt is, hogy tovább kellene csökkenteni a munkáltató által befizetendő, százalékos (jelenleg 29 százalék) tb-járulék mértékét. Azt már csak csendesen teszem hozzá, hogy éppen a jelenlegi kabinet volt az, amely lassított ennek az adónemnek a korábban tervezett csökkentési ütemén.
A fenti címszavak mögé tekinteni azonban reménytelen vállalkozás. A szocialista szakértőket hiába kérdezi az újságíró, hogy eva-juk mekkora átlagos adóterhelést jelentene az érintetteknek, így azt se nagyon tudják megmondani, mekkora bevételkiesést jelentene a költségvetésnek. Egyébként eredeti gondolattal tért ki a kérdés elől a párt egyik adóügyi szakértője a minap. Úgy fogalmazott, csökkenne az adóteher, de fontosabb az, hogy a jelentősen egyszerűbb adózás miatt a jelenleg bevallott bruttó forgalomnak akár a kétszerese is megjelenhet az adóhivatal előtt, így a gazdaság kifehérítésén keresztül realizálódna a kampányban ígért kiadások fedezete. A választ még az ellenfél szakértői is díjazták, olyannyira, hogy vezető gazdaságpolitikusai rögvest napirendre vették az adózási morál javulásáról szóló mondatokat.
Noha egész minisztériumok állnak mögötte, a legnagyobb kormánypárt adóelképzelései sem nevezhetők kidolgozottnak. A számtalan bizonyíték közül íme a nyertes: szerdán úgy sikerült a Fidesz gazdaságpolitikusainak bejelentenie választási adókoncepciójukat, hogy azt a gazdasági sajtó gyakorlatilag észre sem vette - ugyanis nem volt mit észrevennie. Sőt, a következő napon ezt a Pénzügyminisztérium politikai államtitkára ideologizálta is, az érdeklődő újságírók hallhattak valamit arról, hogy kormányzó és a jövőben is kormányzati szerepre törekvő párt más pozícióban van, mint legnagyobb vetélytársa, ezért adóprogramjának a folytonosságon kell alapulnia. Azt sajnos nem sikerült megtudni, hogy ez konkrétumok szintjén mit jelent.
Talán az sem véletlen, hogy egyik erő sem nagyon hangoztatja az általános forgalmi adó kulcsainak csökkentését. Ez pedig evidencia, az európai uniós csatlakozással ugyanis a jelenleg 25 százalékos normál áfakulcsot mindenképpen lejjebb kell szorítani. Sajnos a jelenlegi nulla kulcsot is emelni kell, legalább 5 százalékig. (Ez pedig a családbarát képbe nem igazán illő lépéssel, például a pelenka vagy a tankönyvek árának drágulásával jár.) Ebben az összefüggésben tekintve pedig már nem is annyira vonzó szlogen a mindenképpen megcsinálandó áfakulcs-revízió. De a jövedéki adóról sem szívesen beszélnek a politikusok. A dohánytermékek adóztatása ugyanis a hazainál jóval magasabb mértékű, és az olaj világpiaci árának alakulása miatt két és fél évig befagyasztott, benzinre kirótt adótételek felülvizsgálata is a választások után történik csak meg, a gázról és egyéb hatósági áras termékekről már nem is beszélve.
Mint látható, kényes helyzetben vannak a politikusok. Edward Burke valahogy úgy fogalmaz: az ember számára nem adatik meg, hogy egyszerre adóztasson és szeressék is.
A szakértők mindkét oldalon kényesen ügyelnek arra, nehogy egy licitversenyben kelljen például adókulcsokban a másik alá ígérni. -->
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.